Csíki Tamás szerk.: Tanulmányok Zsedényi Béla születésének 100. évfordulója tiszteletére (Miskolc, 1995)
Boleratzky Lóránd: Zsedényi Béla egyháztörténeti, egyházjogi munkássága
Boleratzky Lóránd Zsedényi Béla egyháztörténeti, egyházjogi munkássága Zsedényi szoros kötődését az evangélikus egyházhoz nemcsak a családi tradícióval magyarázhatjuk, hanem a protestáns szellemiség nyitottságának, folytonosan megújulásra kész eszmeiségének is tulajdoníthatjuk. Az "ecclesia semper reformari debet" reformátori elv a múlt s a múlt örökségének tiszteletbentartása mellett állandóan megújulásra sarkallja. Zsedényi Bélát családi háttere az egyházért és a nemzetért való folyamatos áldozatvállalásra tanította. Unokabátyja: Zsedényi (Pfannschmied) Ede (1805-1879), aki előbb tiszai egyházkerületi (18601875), utóbb egyetemes felügyelő lett (1875-1879), az 1859. évi császári pátens elleni határozott tiltakozásával tette nevét közismertté. A tiszai evangélikus egyházkerület 1859. szept. 27-én Késmárkon tartott közgyűlésén éles hangú beszédben követelte az egyház autonómiáját sértő pátens visszavonását és szabadon választandó zsinat tartását. Beszéde jeladás volt az egyháztól bitorolt jogok visszaszerzésére irányuló küzdelem elindításához. Emiatt börtönbüntetésre ítélik, nemességétől, udvari tanácsosi címétől, nyugdíjától megfosztják. Harcát mégis sikerrel vívja meg, mert büntetésének csak kisebbik részét kellett letöltenie, a császári pátenst is visszavonják, és 1860. máj. 15-én a kassai polgárok örömujjongása közepette őt és társait szabadon engedik. 1875-ben egyetemes egyházi és iskolai felügyelőnek választják meg, négy év múlva azonban meghal. Lőcsén, a családi sírboltban temetik el. Reá is érvényes a mondás: "facta loquuntur" - a tények beszélnek. Családja nem lévén, végrendeletében százezer forintot hagyott az egyházkerületre szegénysorsú néptanítók segélyezésére és az eperjesi tanítóképezde tanintézetének megsegítésére. 1 1 Haan Lajos: A magyarországi ágostai hitvallású evangélikusok egyetemes gyűlései és az egyetemes világi felügyelői hivatal. Budapest, 1882. 156-161. 1.
