Balassa M. Iván: A parasztház története a Felföldön (Miskolc, 1994)
TETŐK
A vízvető jellegzetesen körülhatárolható, méghozzá egy olyan vidéken, ahol az ágasfás-szelemenes és a szarufás tetőszerkezet, a föld- és a talpas-vázas sőt a vázszerkezetes falak egyaránt otthonosak, így a terminus legfeljebb nyelvjárási sajátosságként értékelhető. A sárgerenda valóban a földépítkezés velejárója a Felföldön. Folyamatos terjedése is egybevág az ilyen falazatok terjeszkedésével. A koszorú jelentésváltozása szembeötlő, a kinyúló gerendák végén elhelyezkedő gerenda „átkerülése" a fal tetejére azt mutatja, hogy előfordulási területén korábban egy olyan faltechnika volt, melynél minden alátámasztás nélkül, konzolosan ki lehetett nyújtani a keresztgerendákat, azaz a borona, vagy a talpas-vázas falak. A födémek kora A födémszerkezettel kapcsolatos megnevezések nem mindig világos volta is bizonyítja, hogy nem könnyű a lakóépület ezen részére megbízható adatokhoz jutni. Nehezíti a helyzetet az a jelenség is, melyet GÖNYEY Sándor nyomán lehet szemléletesen megvilágítani. A Nógrád megyei Diósjenőn - mint adatközlésből kitűnik - ötféle tető- és födémszerkezetet figyelt meg. Mind az öt a Felföldön másutt is előfordul és a legrégebbi, 1797-ben épült házon bukkant arra a „könyökgerendás" megoldásra 130 , mely BARABÁS Jenő szerint a legfejlettebb ácstechnikát képviseli. Ez a Nyugat-Dunántúlon csak a XIX. század második felében vált néhány faluban általánossá, stájer ácsmestereknek köszönhetően 131 . Ugyanez a megoldás egyébként a zempléni Erdőhorvátiban egy 1858-ben épült háznál is megfigyelhető. A példa szemlélteti, a födémszerkezetek esetében rendkívül nehéz a történeti rétegek szétválasztása, annak megállapítása, hogy az egyes megoldások térben és időben hogyan és milyen hatásokra alakultak. Egy ilyen vizsgálathoz a Felföldön, de országosan sem rendelkezünk elegendő forrással, ezek legfeljebb annak megállapítására elegendőek, hogy a XVIII. században a lakóház, ezen belül az egyes helyiségek milyen mértékben voltak lepadlásolva. A nógrádi adatok arra utalnak, hogy ott a XVIII. században a lakószobának már lehetett mennyezete. A kereszt- és mestergerendákra vonatkozó, a padláson tartott holmikról szóló említések legalábbis erre utalnak. 1756-ban Karancsságon 132 , 1742-ben Losoncon 133 , ugyanott 1786-ban is' 34 lakóhelyiség mellett a kamra, sőt az istálló lepadlásolt voltáról értesülhetünk. A pitvarnak azonban nem mindig volt mennyezete, bár az sem kizárt, hogy a meglehetősen hiányos említések egy részénél már az itt elhelyezkedő padlásföljáró miatt hiányzik a födém 135 . Keletebbre, Heves megyében BAKÓ Ferenc arra a megállapításra jutott, hogy a XVIII. század első felében a födém még nem megszokott tartozéka a háznak , és olyan jelenkori adatokra is hivatkozik, mikor a lakóépület egyes részei, elsősorban a kamra nincs lepadlásolva. 130. GÖNYEY Sándor 1937. 298. 131. BARABÁS Jenő 1967. 47. 132. PMA 509. 133. PMA 272. 134. PMA 351. 135. Karancsság, 1756. - PMA 509.; Losonc, 1742. - PMA 272.; Losonc, 1786. - PMA 351. 136. BAKÓ Ferenc 1978. 55-56.
