Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)
TISZA-MENTE ÉS A HAJDÚSÁG
lyában vagy kosárban végződik. A Lapost, a kisebb patakokat kövekkel ékalakban elrekesztik, és a rekesztek nyílásába, a víz folyásával szembe állítják a szelepei. A sebes víz a szelep szúk - felül csak lazán fedett - kosarába, csuklyájába sodorja a halakat, ahol fogva maradnak... A székelyeknél és a Lápos völgyében használatos csuklyavarsa ismeretes a románoknál is... A varsa román neve itt leasa. Használják ezt a varsát a románok Erdély északi részén is... A szlovákok (Trencsén) körében sem ismereüen a csuklyavarsa (szlovák le ska). Használják a gorálok s bocskor-nak (kierpec) nevezik." 27 Ha a rendelkezésünkre álló adatok alapján megvizsgáljuk a sejp ~ szelepszerű (csuklya) varsákat, majd besoroljuk őket egy fejlődési sorba, akkor a következőket állapíthatjuk meg: legkezdetlegesebb eszköz, amelyet a gyors folyású hegyi patakok vizébe épített cégek kapujába állítanak, a Herman Ottó által közölt rőzsenyaláb. 28 Ezt a rőzsenyalábot célszerűen válogatott vesszőből állíthatják elő; lapként elterítve, megkötve, majd kívánt jelleggel megtörve alakulhat ki az andrásfalviak sejpje. Ha a sejpet alkotó veszszőnyalábot a halak feltartására alkalmas kosárszerű csuklyával látják el, eljutunk a Lápos-völgyiek csuklyavarsájához, a szelephez. A halászóvizek fizikai tulajdonságai, továbbá az azokban élő halak biológiai sajátosságai alapján fejlődik tovább a varsa. A lassúbb vizekben már a bocskorvarsa sem tarthatja fogva a halakat, ezért a trombitavarsa, 29 illetve a csukaszorító 30 jellegű halászeszközök fejlődtek ki. Az eddigiekből két gondolatot fontosnak tartok hangsúlyozottan kiemelni. Az első az, hogy a sejpet egy eszköztörténeti sorba illeszthetjük bele, amely sor az egyszerűtől (rőzsenyaláb) a bonyolultabb felé (haboknya) halad. E szerszámok esetében arra számít a halász, hogy a cége kapujába állított varsába belesodorja a zsákmányt a gyors folyású víz. Ha csökken a víz sebessége, akkor természetszerűleg elveszti a csuklyavarsa előbbi fontosságát, s előtérbe kerülnek a csapda jellegű varsák. Ezek közül is a sort azok a varsák nyitják meg, amelyek vesszőből készülnek, folyamatosan szűkülnek, hogy az odatévedt hal szinte az eszköz csúcsába, végébe ékelődik. A varsák itt vázolt fejlődés-tipológiai sora tehát szorosan összefügg a halászóvizek gyorsaságával, e vizek mélységével, 31 a halászandó halak élettanával, továbbá a halászó közösség avagy egyén gazdaság-termelési tevékenységével. A csapda jellegű varsák (de általában is az ilyen halászó eszközök) nem szükségeltek, hogy állandóan figyeljék a beletévedt halat. A kihelyezett varsákat elegendő volt napjában egyszer-kétszer végigjárni, a zsákmányt így sem szalasztották el. A halászat tehát mellékfoglalkozás gyanánt is szerepelhetett a paraszti kisüzemekben. A másik gondolat a sejp és a szelep halászeszközök hasonlóságából következtetett terminológiai azonosság. Eszerint tehát a sejp és a szelep közös szóból származna, egy korai magyar szónak két változata. 32 Ezen állításomnak nem mondanak ellent sem a földrajzi, sem a néprajzi adatok. Induljunk ki abból, hogy a csuklyavarsa sejp terminológiája a bukovinai székelység körében máig ismert; a szelep terminológia pedig a HidegSzamos mellékfolyója, a Lápos völgyében élő magyarok között maradt fent. Vegyük 27 Gunda Béla 1964. 120. 28 Herman Ottó 1887.1. 160. 29 Gunda Béla 1966. 126. Több helyütt is utal a célszerűségből bekövetkezett szerszámmódosításokra, mint pl. fűzfagallyal takarják le a szelepei, hogy a hal ne dobhassa ki magát belőle. 30 Babus Jolán 1959. 53. 31 Jankó János 1900. 165. 32 Benkö Lóránt 1958. 72. A szelep sejp szópár az általa idézett sörény - szőr, sor ~ szer-hez hasonló lenne.
