Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)

TISZA-MENTE ÉS A HAJDÚSÁG

Az Irigyli szőlőskert kunyhó típusai A kunyhókban folyamatosan senki sem tartózkodott. Csupán ősszel, a termésérés idején költözött ki egy-egy idősebb férfi, aki az őszi termést őrizte. Ezért is, meg azért is, hogy a munka közben leülhessenek, pihenhessenek, a falak mentén két-három oldalról is vályogokra, fából rakott, tapasztott és rendszeresen meszelt fekvőpadokat, ülcsikekot készítettek. A fekvőpadok a sarkoknál fűajjban végződtek. A kunyhókban tárolják a szőlőművelés nélkülözhetetíen eszközeit, a gyümölcsszedés szerszámait és egyéb tárgyakat. Kedvezőtlen időjárásban a kertben dolgozók ide húzódnak be. Itt sütik a szalonnát, itt főzik a meleg ételt. Ilyenkor a sárpadló közepén vagy az e célra épített tűzhelyen gyújtanak tüzet. A tűzhely kör vagy négyzet alakú, 40 cm magas, tapasztott, meszelt vályogpadka. Egyik kunyhóban vaskereten álló vályogpadkát találtunk. A tüzelés közben keletkezett füst, padlás nem lévén, a tetőtérbejut, s a nádtető nyílásain keresztül távozik. Ha a füst kellemetlen, akkor kihúzzák a lyukakból a dugókat, s a huzat kicsapja a füstöt. Az említett kétosztatú kunyhóban padlás van. Ennek közepén padlásajtó szolgál a füst elvezetésére. Tüzelés közben kinyitják és a padlástérbe engedik a füstöt. Egyetlen kunyhóban van füstelvezető pendely. A tűzhely felett a két ó7a//ához és a szarufákhoz erősített, ferde állású csonkakúp vezeü ki a füstöt a tető fölé emelt deszkakéményen át. A kéményt kalap védi. Bográcsban főznek, amelyet faágból készült kampó segítségével függesztenek fel a szarufára vagy az átalfára. A tüzet szalonnasütés közben körülülik. Ha nem férnek a sárpadkán, akkor zsombékra (kimetszett lápdarab), gyümölcsfatőkére ülnek. Az Irigyli szőlőskert 4 km-re van a falutól, mégis változatos növénykultúrája van. Csak egy részében termesztenek szőlőt, emellett gyümölcsfák (sárgabarack, veres szilva, bercencei szilva, almafélék) díszlenek. Zöldségféléket, babot, borsót, burgonyát is ültetnek. Néhány parcellában azonban csak kukorica, másutt szálastakarmány (lucerna) van a gyümölcsfák között. Az innen kikerült termés java részét a tiszacsegei piacon értékesítették, mert helyben és a szomszédos helységekben (Tiszakeszi, Tiszadorogma) mindenki hozzájutott a szükséges zöldséghez, gyümölcshöz. Ebből pénzeltek az ároktőiek. A piacolás a szegény családok életformája volt a kevés kereseti lehetőséget biztosító Ároktőn. Jövedelmezősége miatt azonban nem szégyenlették hátukra kötni a kast a módosabbak sem, nők és férfiak egyaránt. A terhet többen a hátukon cipelték a hét km-es úton. Előző nap haza a faluba, másnap reggel pedig át a Tiszán a piacra. A termés egy részét frissen értékesítették, az almát, a körtét aszalókosarakban a napon, a szilvát tepsiben, a kemencében aszalták meg vagy lekvárnak főzték.