Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)

TISZA-MENTE ÉS A HAJDÚSÁG

HAJ- ÉS FEJVISELET POLGÁR KÖZSÉGBEN A polgári ember fekete, barna, gesztenyeszínű és szőke hajat ismer. Az alapszínek számtalan árnyalatát különbözteti meg, s világosbamáról, bogárfeketéről, tejfelhajról beszél. Azt szokták mondani a sötét hajúnak, hogy olyan a hajad, mint a bogár; vagy ha göndör hajú, olyan a hajad, mint a gyűrű. Ha valakinek ápolatlan a haja, akkor az torzonborz. A szőkéket általában nem kedvelik, hajukról is az a véleményük, hogy tejfelhajúak. Ha valamelyik legény ilyen lánynak udvarol, azt kérdezik, hogy mit akarsz azzal a tejfelhajúval. Selymes hajú, dróthajú, göndör hajú kifejezésekkel különböztetik meg a haj minőségét. Ha valakinek kopasz a feje, akkor annak olyan a feje, mint a tökhaj. Ha valakinek erős a haja, pattog az olló előtt, akkor annak sertés haja van. A dús hajúakra azt mondják, hogy dupla hajúak. Ha ápolatlan a fiúgyerek haja, lenőtt a kabát gallérjára, akkor így mondják: olyan vagy, mint a puli. Megjegyzik: de nagy lusta hajad van. Piszkos hajúakat a szurokhoz hasonlítják. Reggelente a kócos gyermeknek ez járja: Gyere már, te szitalila, oszt fésülködj meg! Az erős hajúaknak ha elesnek, a földbe megy a hajuk, olyan, mint a lécszög. Régebben, amikor még a hajápoláshoz zsírt használtak, a piszkos hajúakat zsíros táskának nevezték. Azt tartják a polgáriak, hogy az okos ember megkopaszodik, de a huncut is, a szamár pedig megőszül. A kisgyerek haját figyelemmel kísérik. Ha nincs haja, akkor azt mondják, hogy az anya tököt lopott, amikor állapotos volt vele. Ha dús haja van, akkor pedig kukoricát lopott. A gyermek haját általában nemek szerint másként gondozták. A kisfiúknak 8-10 hónapos koruktól rendszeresen egytallóra nyírták a fejét. A lányoknak ellenben mindjárt meghagyták, mert amúgy is azt tartják, hogy a lánynak nem szabad levágni a haját. Egyes adatközlők szerint az a lány, akinek lenyírják a haját, zsivány lesz. Manapság azonban a kislányoknak körülnyírják a haját. A kisgyermekeknek, az iskolás korú fiúgyereknek nem hagytak hosszú hajat. Az anyjuk vagy a keresztapjuk nyírta meg őket egytallóra. Ha nem szépen sikerült a nyírás, akkor létrás maradt a haja. Néhánynak kis penzli hajat hagytak elölről. Amikor kikerültek az iskolából, akkor meghagyták, megnövesztették a hajukat is. A legényeknek körülnyírták a hajukat, középen választották, két oldalra fésülték. Az elejét kissé fölcsapták, hogy a kalap eltakarja. A kislányoknak változatos hajviseletük volt. Voltak, akik nagylányosan fésülték a hajukat, csupán pántlikára nem telt, s azt egyszerű rongycsíkkal helyettesítették. Mások a fejtetőn összefogták a hajat és rongyba fonták. Ezt nevezték kákának. Volt szülő, ki koszorúba fonta a kislánya haját. Szalagot nem fontak a hajukba. Rendszerint hajfonót kaptak, mely keskeny színes szalag volt, középen más színű csíkkal. Ezzel kötötték el a hajukat. Az apró hajat a homlokon egyenesbe nyírták. Mások úgy emlékeznek, hogy a kislányok haját hátrafésülték és a fejtetőn körfésüvel lefogatták, középen foncsíkot fontak belőle. Van, aki arra emlékszik, hogy a lányokat is kopaszra nyírták, míg nem kerültek iskolába. A régi polgári felnőtt női hajviselet ma már divatját múlta. Részben megunták, részben kiveszett. Egy-két öregasszony azonban még emlékszik a lányok hajviseletére. Haját is még régimódisan fésüli. Adatközlőim szerint a múlt század közepe táján élők nem fonták, hanem sodorták a hajukat. Ez úgy történt, hogy ruhából hosszú hurkát készítettek, amelynek foncsík volt a neve. A hajat kétoldalt lefésülték, aztán belesodorták a foncsíkot, a középen hátul levő hajat föltekerték, majd a három ágat kontyba csavarták. Akik nem értek rá a hajukkal bíbelődni, azok még a század fordulóján is csak besodorták. A lányoknak, asszonyoknak felkelés után első teendőjük