Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)

TOKAJ-HEGYALJA

ban a kisnemes általában úrbéres telekre ülhetett, feladva ezzel gazdasági függetlenségét, nemegyszer elveszítették közjogi függetlenségüket is, mert a jobbágytelek tulajdonosával függőségi viszonyba kerültek.

162 Ami konkrétan a Tokajba települt kisnemesek szőlőbirtokait illeti, meg kell jegyeznünk, hogy amennyiben dézsmás szőlőt vásároltak, vagy dézsmás szőlőt építettek (más lehetőség aligha kínálkozott számukra), akkor részükre is kötelező volt a heted dézsma must kiadása a termésből. Tokaj mezőváros - éppen sajátos, privilegizált helyzete következtében - a kisnemességnek is biztosabb megélhetést, szabadabb boldogulást nyújtott. Ebből a gazdasági-társadalmi tényből következően számuk a városban egyre gyarapodott. Újabb meg újabb családok tűntek fel Tokajban. A szakirodalomban egységes az az álláspont, miszerint Zemplén megye, különösen pedig Hegyalja népességének e késő feudális korszakban számottevő része nemesi, közelebbről kisnemesi eredetű.

163 A tokaj-hegyaljai településeken fontos gazdasági, alkalmasint politikai, sőt olykor katonai szerepet kapott e mozgékony társadalmi réteg. Gondoljunk csak az osztrák örökösödési háborúra (1741-1748), majd a hétéves háborúra (1756-1763).

164 A kisnemesseg Tokaj társadalmában is jelentős szerepet töltött be. Annak ellenére, hogy a parasztpolgárság, illetve cívisréteg a város vezetését nem engedte ki kezéből, azt tapasztalhatjuk, hogy a kisnemesseg képviselői is szerephez jutnak a vezető testületekben. Sőt a kisnemesseg akciót kezdeményezett akkor, ha úgy érezte, hogy sérelem érte őket. Innen eredeztethető az az ellentét is, amely a város magisztrátusa és a kisnemesseg között feszült, amikor is azt kifogásolták, hogy képviselőiket kiszorították a vezetésből. Nem áll módunkban évről évre nyomon kísérni, hogy milyen arányban szerepelt a kisnemesseg Tokaj magisztrátusában, annyi azonban bizonyos, hogy gyakran ott találjuk az armalistákat a hatalom körül. Ha nem a magisztrátusban, akkor valamely hivatalban érvényesítik érdekeiket. Bizonyára számarányuknak megfelelően vesznek részt a városi önkormányzat munkájában. E testületben, mármint a magisztrátusban őket sem illette meg több és más jog, mint egyébként a testület paraszt vagy cívis tagjait. Vannak persze olyan kisnemesek, akik csaknem évről évre ott találhatók a hatalom gyakorlásában. Ha a kisnemesseg politikai vagy gazdasági pozícióikat veszély fenyegette, akkor nem riadtak vissza a perlekedéstől sem. Erre - igaz a tanulmányozott korszak legvégén - egy 1824-es, 5 évig tartó pereskedésük lehet a legszembetűnőbb példánk.

165 Ekkor a nemesek gyülekezete hosszú panaszos levélben fogalmazta meg sérelmeit, melyeket mint írták - a paraszttanács (ezt a város magisztrátusát degradáló kifejezést az említett nemesi beadványból kölcsönöztük) részéről voltak kénytelenek elszenvedni. A perben érdekelt kisnemesseg így fogalmazott: „... a Helybeli tanács beli Urak Privilégiumaiktól messze el térvén, sok képpen éreztetik velünk (ti. a kisnemességgel) el nyomás béli plánumjaikat (jellege) ... midőn nem olyanok, mit Tatitus kíván az Elöljáróktól." A város nemességének választott vezetője a főkapitány volt. 1770-ből ismerjük Karakás István főkapitány nevét, vagy említsük meg 1824-ből a már idézett nemesi kontra paraszti per egyik szereplőjének, Bukó Mártonnak a nevét, ő volt a makacs perlekedő. A fentiekből következően is a kisnemesseg testületileg gondoskodott érdekvédelméről. 162 Bán Péter 1989. I. 36. 163 Varga János 1967. 52. 1767-1849. 164 Bencsik János 1990/d. 21-28. 165 Bencsik János 1989/e. VII. 1.