Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)

Fehér József: ARCKÉPVÁZLAT BENCSIK JÁNOSRÓL

dúsági Múzeumban dolgoztam, Hajdúnánásról felkeresett egy idős ember, Máró János bácsi, évekkel később találkozásunk óta. Gulyásszámadó volt az öreg. „Eljöttem már megnézni igazgató úr, hogy hol dolgozik." Alalában szívesen láttak mindenütt, s olyan intimitásokat mondtak el, az élet árnyékos oldalát is... Ha tehettem, tanulmányaimban mindig szerepeltettem az arcképeiket is. A szakmai körökből, a muzeológusok közül barátomnak vallhatom Kereskényi Miklóst Gyuláról, Grin Igort, Cs. Szabó Istvánt Békéscsabáról, Páll Istvánt Nyíregyházáról, Veres Lászlót, Viga Gyulát Miskolcról, Lovas Mártont a Déri Múzeumból, Szilágyi Miklóst Budapestről, Fazekas Mihályt Karcagról, s másokat is... Utaltál egy helyütt kiterjedt levelezésemre. Én azt vallom, hogy egy személyes hangú levél szerepe felbecsülhetetlen az emberek között... - Sokan mondják ma már, hogy igaz az a jelenség, hogy az emberben tükröződik az őt körülvevő táj, valamiképpen hasonul ahhoz, kölcsönösen formálják egymást. Nekem van egy olyan érzésem, hogy tebenned a muzeológusi szakma tükröződik, minden ágával-bogával legalábbis szerintem. Mit gondolsz erről? - Nézd, én néprazos lettem - véleüenül? Nem, predesztináltan az. Úgy éreztem, nem lehetek más. De nem míves, csiszolt intellektus, hanem leíró, mindent rögzítő. Majd-leszvalaha-haszna-is elven érvényesülő. Nem szabad másként felfognom saját szerepemet sem, mint egy szűkebb és tágabb paraszti környezet emlékeinek szorgos begyűjtése. Nem elméletek faragása, az maradjon a tudoroké, nem holmi asztalelmélkedés az enyém. Erre aligha vállalkozhatom, ha igen, akkor is több-kevesebb kudarccal tettem s teszem. Inkább a krónikás szerepe az enyém. Szorgos krónikás? Talán, de ez sem biztos. - Kedves János, engedd meg, hogy 60. születésnapodon elsőként én köszöntselek, s kívánjak sokunk nevében jó erőt és egészséget, változatlan munkakedvet és derűt az elkövetkező időkre. (Utólag veszem észre, hogy Bencsik Jánosról nem egészen muzeológusi pályaképet rajzoltam, hanem személyiségét, emberi alakját rajzoltam körül. Magyarázza ezt elfogultságom embersége iránt. Előre lejegyzett ,,okos" kérdéseimet egyre kevésbé éreztem fontosnak beszélgetéseink során. Jól tettem?) Számomra is nagyon fontos az emberi tényező. Ahogyan számára is, aki a néprajzban, a történettudományban mindig az embert kereste.