Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)
NEMZETISÉGEK BÉKÉS-CSANÁDBAN
vásárolták. A nagyparasztok vendégeskedő kocsija az ún. stájer kocsi volt. Helyben parádéra a nagyatádi fédères kocsi járta. Kis és nagy soroglyája, meg sárhányója volt. A görbesoroglyát divatosabbnak tartották, mint az egyenest. Ilyenkor elöl-hátul görbesoroglyát tettek fel a kocsira. Drágább is volt a görbesoroglya. az urasági majorokban egy szálas takarmányt szállító szekeret, a bodonkát is alkalmazták. 209 Hét sukkos (225-230 cm) hosszú volt a lovas kocsi, ez volt a legalkalmasabb. A hat sukkos csak egy ló után való. Az ökörszekér 12 sukkos (300-350 cm) volt. A szekér, a kocsi hosszát az oldalcső hossza adta meg. Volt bognár mester adatközlőm a következő különbséget tette a munkát rendelt parasztok között: 210 Az igényes paraszt a szebb szerszámot kedvelte, meg is követelte azt, hogy az övé legyen a legszebb kocsi Battonyán. Ez fizetett is. A másik rábízta a mesterre, nem törődött vele, hogy milyen munkál állít elő a bognár. Olyan lesz, amilyennek sikerül. Nem is nagyon fizetett. A fukar nem áldozott a szépre. Csak azt a munkát végeztette el a mesterrel, ami már nagyon szükséges volt. Egy lovas kocsinak a munkadíja 7-8 mázsa búza mindenkori piaci értéke volt. Ha 10 mázsát fizetett a gazda, akkor minden faanyagot a mester biztosított a kocsihoz. A nemesebb faanyag beszerzése 1920 után nehéz feladatot jelentett. Pedig a kerekeknek, a hámfáknak és a fürhécnek szilfa vagy kőrisfa kellett. Még él a fatengelyes szekér emléke. Különösen az ökörszekérnek készült fából a tengelye. A vasas kocsi már pergett-zörgött, emiatt is jobban kedvelték a parasztok. Télen szánkóval közlekedtek, azzal szállítkoztak. A szánkó részei: a talpa, órozzója, lába és az epliny (vagy zepliny). 211 A szarvasmarha külön haszonvételének számított az állatok által „termelt" gané, trágya, melyet tüzelőként használtak fel a battonyai háztartások is. A legeltetett állatok után az árvaganét gyűjtötték be. 212 A tőzeget a télen át külön rakott, külön kezelt trágyából taposták, és /ormával alakították, de ásóval is felvagdoshatták, amikor szikkadt. A tőzeget kúpokba rakták és cirokkal védték az esőtől. 213 A sertéstenyésztés fő haszonvételének számított a disznóvágás. Egy 1935-ből származó adatunk e tényt többszörösen aláhúzza, mert a „házilag levágott sertések száma 7023 darab". 214 Kissé cinikusan így fogalmazott az egyik adatközlőm: „Ha télire volt egy bödön zsír, egy zsák bab, egy hordó savanyú káposzta, a krupli megtermett, akkor már kitelelt a család." 215 A disznóvágásra összejött a család. A sógorok, komák korán reggel összegyűltek annál a háznál, ahol éppen disznóvágásra került sor. A gazda aligha vállalta a böllér szerepét. Mindig mást kért meg e feladatra, mert a saját jószágát nem szívesen ölte meg. Tudnak arról a szokásról, sőt egyik adatközlőm még ma is betartja, hogy a böllérnek előző nap szólnak, s lelkére kötik, nehogy akkor éjszaka az asszonyhoz nyúljon. Ellenkező esetben megavasodik a hús is, a szalonna is. 216 209 Argyelán Tróján 210 Lakatos György 211 G. Tóth László 212 Lakatos György 213 Matuzik Mátyás 214 Statisztikai Közlemények 215 Nádori Mihály 216 „Én tavaly is szóltam a böllérnek, nehogy hozzányúljon az asszonyhoz!" Marosán T., Lakatos Gy., Oroján P.
