Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)

NEMZETISÉGEK BÉKÉS-CSANÁDBAN

Egész nyáron a disznóval jártak."

180 „A paraszt házi szükségére tenyésztette a juhot. Bekecs a nőnek, suba a férfinak, a szőréből meg harisnya készült."

181 Az Árvái, a Szubity családról tudják, hogy így tartották juhaikat az 1920-40-es években. A juhtartás adatai:

182 Évek 1895 1911 1935 Darab 659 146 479 Az állomány 1911-ben rackából és cigájából, 1935-ben csaknem kizárólag fésűs merinóiból tevődött össze. 1911-ben 90 db-ot, 60%-át fejték a paraszti gazdaságokban. A juhtartás paraszti ismeretanyaga természetesen csaknem teljesen kiveszett Battonyán. Alig ismerik a népi terminológiát. A fiatal állatokat báránynak, (mhel, jagnje), a hímeket kosnak (berbec, ovan) nevezték. Az ivartalanított ürü (berbec jugähit, ustrojen oven vagy uskopljen ovan), a meddő anya pedig canga (qai^e stîrpâ, javala ovca) kifejezések alig fordulnak elő. A juh (gaie, ovca) ősszel üzödött (sä berbelesie), tavasszal ellett, s nyáron át fejték a fejős juhokat (gaie mulgatore, ovca muzara). Sem a kos, sem a jerke bárányok népi elnevezését nem tudták szerb adatközlőim. Ugyancsak nem kaptam felvilágosítást a juhtej feldolgozására vonatkozóan sem. d) A sertéstartás „Itt (Battonyán) kicsúfolták, aki még egy malacot sem tudott ölni. Nem vágott malacot. Sertése (ezért) mindenkinek volt. Mangalica malacoknak több zsírja volt, az volt a lényeges, a zsír."

183 A sertéstartás sokkal általánosabb volt tehát, mint bármely más állatfaj tartása. Ha nem is tartottak kocát (scrofa, krmaca), de egy-egy malacot (purfel, prase) vagy süldőt (gräsun, nazimed) vásároltak, hogy legyen hízója (porc gras, debelo svinje) a családnak.

184 Az egyéves sertés a legalkalmasabb arra, hogy befogják hízni. „Nem foglalkoztak fiatal malacokkal. A mangalica fiatalon csupa zsír volt." A hízókat szeptemberben fogták be, először korpás moslékot (laturi, pomilje) kaptak, később árpát és kukoricát. Általában decemberben vágták le. Mind a koca, mind a herélt, az ártány (mascur, vepar) meghízott, ha „a jóság benne volt". Hízónak legjobb a téli, a Pál-napi (január 25.) malac. Régebben „egy évig hajkurászták a tanya körül, amíg megnőtt, s csak utána hizlalták meg. Mert így nagyobb hízó lett belőle."

185 „Fiatalabb koromban vegyes volt a disznó (fajta). Fekete, göndör, vadas meg mangalica. Ha magkocát akartak hagyni, akkor sem volt nagyon lényeges a fajtája, csak karimás legyen az orra."

186 180 Romák Milán 181 Nádori Mihály 182 Statisztikai Közlemények 183 Mezei Péter 184 Statisztikai Közlemények, 1935. 185 Romák Milán 186 Peity Mihály