Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)
NEMZETISÉGEK BÉKÉS-CSANÁDBAN
1.2. Fehér szőrű tehén volt Méhkeréken is az 1940-es évekig. A hortobágyi fajta. Kevés volt a teje, de jobb minőségű, mint a tarkáknak. Erősebb (zsírosabb). 1.2.1. Ezeket addig fejhette a gazdája, amíg a borjú (vißl) szopott. Ha nem szoptatott, vége volt a tejnek is. Kevés volt a teje, naponta 2-3 liter. A 6 literes már kiválónak számított. 1.2.2. A magyar fajta tehenek igénytelenek voltak. Kevés takarmányon kiteleltek. „Jóllaktak még a tőtís tetején is." Télen kóróval (kukoricaszár) meg szalmával takarmányozták. Attól nem is lehetett sok teje. Akadt olyan is közöttük, amelyik a bornyát sem tudta eltartani. 1.3. A szegényebb családok kecskével (crapá) is beérték. Azokat a borjúkkal egy csapatban járatták a legelőre. 1.4. A tehenet mindenki a gulyára (mások szerint csordára) hajtotta. Két csorda volt a faluban, a fejőscsorda (ciurdä cu lapte) és a meddőcsorda (ciuraa eu starpá). A fejősöket (vaci cu lapte) naponta hazahajtották, az üszök (jurinca) és a tinók (tuluci) november l-ig kint maradhattak a legelőn. 1.4.1. Április végén, május elején vagy május elseje és 5-e között hajtották ki a marhákat a legelőre (nima§, vagy paste). Olykor május első harmadában kerültek ki és szeptember végéig voltak a mezőn. 1.4.1.1. A kihajtást kiverésnek nevezték. A teheneket saját kötelével vezették ki kihajtáskor. Ezt 3-4 reggel megismételték. Este pedig hazakísérték, hogy szokják az utat. 1.4.2. Virágvasárnap a templomban szentelt ágacskával (ráti{a = fűzfa) is hajthatták az állatokat. A kapuig kísérték ezzel, közben a derekára keresztet rajzoltak vele, míg ezt mondották: „Doamne ferestete da tat rau si da tata primejdie!" - Isten óvja minden gonosztól és veszélytől! 1.4.3. Az I. világháború körül még borjúcsorda (ciurdä da vifil) is volt Méhkeréken. Ezek is minden este hazajártak, mert a faluhoz közel, a Bornyúkút (Fîntîna vifiilor) környékén legeltették őket. 1.4.4. A legelőn Disznókút (Fîntîna porcilor) is volt, a legelőre hajtott sertések számára. 1.5. Az elöljáróság (antistie comunalá) irányította a legeltetést. A bíró (primar), a törvénybíró (masadic) és az esküdtek (jurat). 1930 körül alakult meg a gazdaság, ekkor különvált a legeltetés feladata. A gazdaságnak birtoka volt, ehhez tartozott a legelő is. Ezt községi legelőnek ( nimaçu satului) nevezték. A községi legelőt a tagosításkor szakították ki, adatközlőim nagyszüleinek idejében. 1.5.1. Egy hold (1600 négyszögöl) legelőre egy számosállatot hajthattak. Eleinte gulya (ciurda starpä), ménes (stava) és csürhe (curhe) legelt rajta. 1.5.2. Aki nem rendelkezett elegendő legelővel, az attól vásárolt, akinek felesleges is volt. „Adj nekem két legelőt!" - így mondották. 1.5.2.1. Bőségesen volt legelő helyben. Még Csabáról is jártak ide legeltetni. 20-30 marhájuk itt legelt a méhkeréki gulyában. 1.5.3. A hazajáró gulyát hárman pásztorolták, két felnőtt és egy bojtár (boitar) gyerek. A meddőket kinthálatták, ezért a hazajárók közül egy felnőtt (váltva) mindig kintmaradt az éjszakázóknak segíteni. 1.5.3.1. A meddőgulya a Sápi legelőn tartózkodott, azon is 3 kút volt. Az egyik mellett deszkabódé, abban húzták meg magukat a pásztorok, mert hárman, sőt négyen is elfértek benne. Ezt a területet nevezték állásnak (tirle).
