Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)
Fehér József: ARCKÉPVÁZLAT BENCSIK JÁNOSRÓL
FEHÉR JÓZSEF ARCKÉPVÁZLAT DR. BENCSIK JÁNOSRÓL Alig hiszem el, hogy Bencsik János 60 éves. Ez a ránézésre-is-muzeológus ember, aki párját ritkító szorgalommal, konok következetességgel dolgozza ki egymás után választott témáit ma is, tünteti el legalább három megye: Hajdú, Békés, Zemplén történetinéprajzifehér foltjait? Ez az ember, aki szinte naponta az ország különböző tájain tűnik fel, itt a levéltár kimeríthetetlen kincsesbányájából merít hallatlan élvezettel, ott adatközlői várják, máshol előadást tartott éppen, amonnan az újabb megbízatás elől nem tudott (nem is akart) kitérni; szűkebb hazájában pedig végre összeállt a legközelebbi tudományos konferencia tematikája, az előadók jönnek, a helyszín készülten várja a résztvevőket, s megvan a pénz a tanácskozás anyagának megjelentetésére is! Ez az ember, aki leveleivel átszövi a fél országot, tudományos kutatóhelyeket, közgyűjteményeket, közművelődési társaságokat keres meg, barátokat, kollégákat serkent új meg új munkákra, s van ideje jóleső üzenetet váltani a parasztporták írástudó lakóival is? „Mérhetetlenül hajt az ismeretlen" - mondta egyik beszélgetésünkkor. Az elsők között fogadott barátságába a „tekintélyes" muzeológusok közül. Ha itt-ott véletlenül a néprajz területére tévedtem, a terepmunkát, a helyszíni gyűjtést tőle lestem el, tőle tanultam. Sokáig zárkózottnak tűnt előttem; nehezebben oldódónak, megközelíthetetlennek; ezt még fokozta az az alföldies szikár sá g, kevés beszédű egyszerűség, amit talán pásztor őseitől örökölt. Csak munka közben oldódott fel tökéletesen: ilyenkor az volt az érzésem, hogy maga is hasonul kutatott témáihoz, vagy eggyé válik velük. Fokozatosan ismertem fel, hogy a zárkózottnak hitt külső mögött mennyi érzelem lakozik, családszeretet, barátságra való hajlam, valami atavisztikus földszeretet és a néphagyományok iránti mélységes tisztelet. - János, mi indított a néprajzos pálya felé? Jól tudom, paraszti családból származol, paraszti környezetben nőttél fel. Jelentett ez valami ösztönzést az elhatározásban? - Valóban, én nem könyvekből, iskolákban kezdtem tanulmányozni a nép életét, hanem meg is éltem a paraszti világot, persze nem tudatosan. 1933-ban születtem, gyermek- és ifjúkorom időszaka még tartalmazta az archaikus paraszti életforma elemeit, a szinte érintetlen paraszti kultúra keretei között telt el. Őseim apai ágon évszázadokig, vagy tovább is pásztoremberek, gulyásszámadók, anyai ágon szerteágazó rokonságú zsellér-, és sokgyermekes cselédemberek, taksások voltak, ahogy az a klasszikusokban meg van írva, Móricznál, Tömörkénynél, másutt. Tiszacsege, Polgár, Egyek vidéke a szülőföldem, Ohat puszta, Margita, Betlehen tanya - a gyökereim. S persze az egyik meghatározó élmény: a Tisza. - Nem hiányozhattak ebből a világból a gyermek képzeletét megmozgató közös mesélési alkalmak, azok a motívumok, amelyek később a nép életét kutatni indítottak. - Esténként a meleg szobában, ott, ahol anyám is, mint a többi parasztasszony, egész télen át tüzelt, főzött, mosott, meleg volt, a kályhában égett a csutkatűz, s az ajtó két lyukján át kitört a láng tétova fénye; összeültek a felnőttek, beszélgettek. Az asszonyok külön, a férfiak külön. Ritkán kártyáztak, mert apámék nem nagyon szerették a kártyát.
