Goda Gertrud: Izsó Miklós, 1831-1875 (Miskolc, 1993)

A mindig változó műterem polcán 1860-tól gyülekeztek a kis terrakották. A rövid életet élt művész halálakor, 1875-ben 21 alkotás gyászolta táncában szülőatyját.

1 Izsó első emlékkiállításáról állami vásárlással mentődött meg az a 15 kisplasztika, amit Soós Gyula oly nagy körültekintéssel ismételten sorbaállított, abban a biztos tudatban, hogy azok a verbunk lépésszólamaival felelgetnek egymásnak.

2 Izsó maga is kitűnő táncos lévén - az önkifejezés örömével azonosulva belülről figyelte a toborzó huszárok délceg lépéseit, az agyagot taposó cigányok improvizációit, amint kötetlen táncukban oldják fel lelkük keservét. Az elnyomatás korában a szabadság utáni vágyat fejezi ki maga a tánc is, csakúgy mint a nemzeti viselet, vagy a csendesen dúdolt hazafias dallamok. A művész klasszikussá lett sorozatának valóságos értékét Fülep Lajos 1923ban hosszan elemezte, ö világított rá elsőnek arra, hogy szobrok felfogása azzal a hellén kompozícióval mutat rokonságot, amiből ekkor az egész európai művészet oly szívesen merített. Az egy figurán belül megjelenő tériség szobrászi élményét Izsó zseniálisan, mintegy sajátját alkalmazza, s ötvözi azt a kontraposzt elvével, az ellentétes mozdulatok magas művészi harmóniájával. „A térbeli megjelenésnek ez a feszültsége határtalan dinamizmust kölcsönöz a szobornak, lehetővé teszi, hogy erőt, szilajságot, lángolóan felcsapó szabadságvágyat fejezzen ki" - írja találóan Végvári Lajos.

3 Fülep Lajos e művek kapcsán mutat rá arra, hogy a nemzeti forma nemzeti tartalmat nyer egy olyan korban, amikor a nép és a nemzet fogalma azonos, Izsó megalkotja a magyar típust, de ami ennél sokkal lényegesebb: képes kifejezni annak lelkületét. A hazai szobrászat először ölt nemzeti jelleget, s vesz föl arra utaló romantikus formát, „... újra megszületik itt ősi mivoltában a maga törvényeivel és tiszta lehetőségeivel jellegzetes testformát, mozgást, és temperamentumot választva magának anyagául."

4 A művész ifjan maga elé tűzött merész tervét beváltotta. A magyar nemzeti szobrászatot megteremtette még akkor is, ha azok csupán arasznyi égetett agyagszobrok. (A szobrászmesterség technikai ismeretét kiválóan birtokló Izsó keze alatt a kiinduló anyag nemessé vált, s terrakottái ugyanúgy végleges elképzelést hordoznak, mint a görög művészet tanagra figuráié.) Szobrászatunk e művekkel, mint Arany, vagy Petőfi költészete, Erkel és Liszt népi karakterű zeneművei - nemzeti jelleget őrző, egyetemes értéket alkotott. Főleg a táncoló alakokról volna sok mondanivaló - írja Szmrecsényi Miklós 1925-ben egy levelében - a francia Rude-nak változatos alakjait sokszorosítva terjesztették - s nálunk ezek a remekművek, melyeknél magyarabbat soha nem fognak mintázni évek óta láthatatlanok. Szép ritmikusan egymás mellé állítva ezek a magyaros mozgás plasztikus átéltséggel stilizáló alakok talán fel fogják ébreszteni a vágyat, hogy sokszorosítva kaphatók is legyenek - s ne csak egy példányt kelljen félteni az enyészettől, a törékenysége miatt."

5 E régi, s jogos igényt mindmáig nem sikerült kielégíteni.