Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)
Az Avas fotografikus képe (Tarcai Béla)
Eltűnt és pusztuló avasi értékek Környezetünk állandóan és törvényszerűen változik. Ebben a folyamatban vannak elkerülhetetlen elemek és vannak olyanok, amelyeket a tevékeny ember saját maga és embertársai örömére, de bánatára hajt végre. Az Avasról készült régi fényképeket nézegetve, úgy tűnik, hogy az itt bekövetkezett változásokban több a sajnálnivaló, mint az öröm. Sajnálom például a rózsával befuttatott pergolas teraszokat (11. kép), az 1956-os őszi viharban leégett kilátótornyot, amely 1934-ben a Miskolci Hét emlékére épült a kiszolgált Rákóczi-torony helyett. Sajnálom a Kálváriát és az alatta épült - később átalakított, ma a Lévay Könyvtárnak helyet adó - Váncza-házat (12. kép). Es ha már a Váncza családnál tartunk, meg kell említenem, hogy nekik és több más miskolci polgárcsaládnak is voltak nyaralói az avasi szőlők között. Ezekről fényképünk nincs, de a Váncza-hagyatékban őrizzük idősebb Váncza József, Váncza Emma bátyja rajzait ezekről a házakról. Eltűntek a két Pfliegler fivér villái, amelyek a régi kilátó szintjén álltak és a városból is jól láthatók voltak. (Az egyik villa romjai ma még megvannak a Panoráma söröző hűlt helyének szomszédságában.)1940-ben leégett a Bükk Egylet turistaháza. Nem is nagyon régen még eszpresszó működött a tv-toronyban, a református temetőben felállított gályarab emlékműről pedig le kellett szerelni a bronz reliefet, hogy megmentsék a színesfémgyűjtők pusztító szenvedélyétől. Mint említettem, az avasi pincesorok is kezdenek jellegtelenné válni az átépítések következtében és pusztulnak egyes szép részei is. Dobrossy István a miskolci vendéglátásról írt könyvében 7 - többek között - még viszonylag jó állapotban levőnek tünteti fel a Nagyavas-Felsősor 436. sz. alatti pince borházát (1983-as felvétel). Mára az emeleti faragott korlát egy része és a gyóntatórácsok eltűntek. És nyoma sincs már a Gyöngyvirág utcában a Jézus kútjának, ami nem volt más, mint házikóval védett kerekes közkút és jó hírét egykori borízű vizének köszönhette. Lehangoló állapotban van a temetőben Wántza Mihály sírja. A valamikori szép mívű vaskorlát eltűnt s a sírt benőtte a vadul burjánzó kőrisfa és a feledés. Pedig valamikor ezek és sok minden más, élő részei voltak az Avas képének és hangulatának. Kár értük. Volt idő, amikor a város szigorúan őrizte értékeit. Ennek példájaként megemlítek egy fotós anekdotát, melyet maga a főszereplő mesélt el nekem, jó 30 évvel ezelőtt: Árokszállásy Zoltán, a Lévay Gimnázium tudós tanára saját készítésű színes diákon gyűjtögette szemléltetés céljára, a környéken található növények, virágok és gombák képeit. A gyűjteményből hiányzott még az Erzsébet teret díszítő japán akác virága, amelyet azonban csak úgy lehetett a célnak megfelelő közelségből lefényképezni, ha egy ágat lemetszenek róla. A tanár úr, kellő instanciázás után, engedélyt kapott erre. A művelet végrehajtásához kivonult Barabits Fülöp, a város jeles főkertésze - aki egyébként rózsába álmodta az Avast és a Győri kaput -, egy kertész létrával és metszőollóval, valamint Hajdufi őrmester, a Városháza udvarában volt rendőrőrszoba parancsnoka. A kiszemelt ágat levágták s a tanár úr hazavitte, satuba fogta és kedve szerint fényképezgette. Történt mindez az Úr 1938. esztendejében.
