Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

Az Avasi Gimnázium (Takács Márta)

Lőrinc napján, hétfőn, a konyhát szeptember elején, október-novemberben pedig a tornatermet. A 600 adagos konyhát, melynek éttermében 120 tanuló ülhet be egyszerre kényelmesen a mindig terített asztalhoz, sült krumplival avattuk fel. 1987. augusztus 30-án délelőtt 10 órakor a városban elsőként az Avasi Gimnázium nyitotta meg a tanévet. Ez volt az ünnepélyes átadás is. Az ünnepi köszöntőt a város akkori vezetője, dr. Kovács László tanácselnök mondta, az ifjúság részéről Lakner Krisztina szólt az alapító nemzedék nevében, Dukát István hegedűszólót játszott. Azóta mindketten magas tudományokkal foglalkoznak: a joggal s a környezetvédelemmel. Egyetemi hallgatók. Az aula fénylett az ünneptől. Testvérintézmények, művelődésügyi vezetők, a vállalat vezetői, szülők, érdeklődők töltötték meg a galériákat is, és figyelték az iskola első tanévnyitó igazgatói beszédét, mely a hegyen álló iskola programját több évre szólóan megadta:" Kedves Vendégeink! Kedves Szülők! És nem utolsósorban Ti, avasi Gimnazisták! 1656. november 20-án, midőn Apáczai Csere János átvette a felépült kolozsvári kollégium igazgatását, elmesélte egyik tudóstársa esetét. Szintén iskolát avattak. A professzor fellépett a szószékre, s ott a minden rendű és rangú közönség előtt mindenki meglepetésére csak annyit mondott: ember. Értette ennek Apáczai a mélyebb értelmét. Ott, akkor Kolozsvárott ő is szívesen csak egy szót mondott volna, mint ahogy én is. S ez egymagában önmagáért szólt volna ékesszólóan. Ez a szó az „iskola". Mert az iskolára olyan nagy szükség van, és olyan sokféle a haszon, hogy érzéketlennek kell lennie annak, aki ezt föl nem fogja. Mi magyarok helyzetünk jobbra fordulását főleg kettőtől várjuk: a magyar földtől és a magyar művelődéstől. Egy jótékony májusi eső után jóformán napról napra látjuk nőni reménységünket, a gabonát. De a magyar búza mellett van egy másik vetés is, a művelődés vetése, melynek szárba szökkenését ugyan óráról órára nem láthatjuk, mert fejlődése lassúbb, de biztosan érik, mert nincs kitéve az időjárás veszélyeinek, legfeljebb csak a magunk oktalan intézkedéseinek. Ma ünnepet ül .művelődésügyünk. Miskolc városa új iskolával gazdagodott. Az iskola olyan, mint az emberi testen a szem. Szem nélkül a test a megtestesült sötétség. A városban sokan beszélték: itt épül, ott épül, amott épül az új gimnázium. Az Avasi Gimnázium. Jelképes értelmű a helye. Az Avas a város ó, öreg része. Több ezer éves kultúra emlékei felett koronázza fehér iskolapalotánk a hegyet. Azon a helyen épült fel a szellem, a humanitás új műhelye, ahol húszezer évvel ezelőtt már végignézett a zöldellő hajlatokon a kovabányája gödréből előkúszó őskori bányász, azon a hegyen, mit pincék szabdalnak, azon a hegyen, mit Szabó Lőrinc dombocskányi, jókedvű hegyóriásnak nevez. Ez az iskola iskola az időhatáron. A tanulmányait itt megkezdő nemzedék a következő évezredben lesz felnőtt. Az Avas a kilátójával Miskolc szimbóluma is. Az Avasi Gimnázium napsütötte, széljárta helyen áll. Növendékei másként látják a várost, mint odalent. Felülnézetből. Az iskola ablakaiból kitáruló látvány ölelésében tart fogva: a város tetejéről Tokaj kúphegyéig lehet látni. A miskolciság itt vált át a lélekben az ország horizontjára. Az Avasi Gimnázium lakótelepi iskola. A lakótelep, nagyvárosi lakótelep mindenkiben asszociáció-láncolatot indít, melyben társadalmi mobilizáció, tömeg, sok embernek otthon, de érzelmi sivárság, agresszivitás villannak fel a leggyakrab-