Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)
Az Avasi templom 1941. évi ásatása során előkerült viseletek (Bakó Ádámné)
muló, derékon alul érő. Elöl rézsútos szabású, úgy hogy a két szárny fedi egymást, úgynevezett „csákóra" szabott. Ujja hosszú, csak felső részét hagyták meg, a tenyér felőli részt levágták s ezt nevezték „kutyafülnek". A dolmánynak felálló nyaka van, ing felé hordták, s e fölé vették fel a későbbi időkben csak panyókára vetve a mentét. A dolmányokról nemcsak leírásokból, rajzokból tudunk, tárgyi emlékek is vannak, ezek egy része Szepessy János dolmányának pontos analógiája. A derékvonal alatt a két oldalvarrásba félkörös kitüremlést szabtak, ami azt a célt szolgálta, hogy a gyakran súlyos és vastag öv le ne csússzon. Ilyen szabása van a Szepessy-dolmánynak is. Mint minden viseletdarab, a férfidolmány is igen gazdag változatban fordult elő, mind az ujja, mind pedig teljes hosszát illetően, valamint alakját, gallérját tekintve is. Volt téli és nyári változat, mely anyagában változott, melegebb vastag, nyári könnyebb anyagból készült. A nagy változatosságban előforduló férfiviselet után szintén XVIII. századi női viseletünk kicsit későbbi divatról árulkodik. Dózsa Katalin megállapítása szerint a viselet XVIII. század vége, XIX. század eleje divatjának megfelelő empire stílusú ruha. E széles körben elterjedt, igen kedvelt francia divat szerint készült ruhát a következők jellemezték, és jellemzik az avasi restaurált ruhát is: A ruha anyaga mintásán szőtt selyem, mell alatt szabott, enyhén buggyos ujj, bokáig érő szoknyahossz, a kis gallér és az ez alá varrott pelerinsszerű nagyobb gallér. Az előzőeket összegezve úgy gondolom, hogy restaurált leleteinkről számuk sokasága, a publikáció adott terjedelme, a hiányzó információ miatt nem mondtunk el mindent. Egy-egy viseletdarab külön-külön történő publikálása, vagy önálló kötetben történő közreadása részletesebb, bővebb információval szolgálhatna. Mostani célunk azonban az volt, hogy a restaurált leletek eddig meglévő adatai, róluk szerzett információk rends zerez etten egymás mellé, egy egységes dokumentációba kerüljenek, lehetőséget adva ezzel további kutatásokra, pontosításokra. Régészeti textíliáink dokumentumok és viselettörténeti analógiaként felhasználhatók. A legszebb átváltozást figyelhettük meg, melyen múzeumi tárgy átmehet, éspedig a régészeti textiltöredék átváltozását történeti viseletté, beszédes, viselője korának szokásairól árulkodó dokumentummá. A Borsod-Miskolci Múzeum 1984 októberében - értékelve az óriási restaurátori munkát, mely a tárgyak átalakulásához szükséges volt, és felmérve a restaurált textíliák jelentőségét - lehetővé tette kiállításon történő bemutatásukat. A kiállításon az avasi leletekkel együtt szerepelt Kelet-Magyarország eddig kis számban fellelt és helyreállított, hasonló korokból származó leletegyüttese. Restaurált viseleteinket látva, azokat megismerve, mondhatjuk, hogy a XVI-XVII-XVIII. századi Miskolc, az Avas-alja települése, kereskedelmével - hiszen a felhasznált anyagok európai színvonalú textíliák -, szokásaival - a viseletek európai színvonalú szabással készültek -, kultúrájával és kulturáltságával az európai viselethez való alkalmazkodás nemcsak külsőség volt, egyfajta európai műveltséggel is társult -, beilleszkedett a korabeli Európába. A viseletek óriási jelentősége, hogy tárgyi bizonyítékok birtokában állítható: Magyarországon nemcsak a pestbudai viseletek, életforma követte az európai divatot, magatartást, hanem az ország távolabbi városaiban ugyanúgy európai színvonalú élet zajlott. Ez akkor is igaz, ha időnként a keleti „módi" gyakorolt rá némi befolyást. Bakó Adámné
