Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)
A miskolci Avas az ezredforduló előtt. Összegzés (Dobrossy István)
A miskolci Avas az ezredforduló előtt (Összegzés) A kötet szerzői szakterületüknek, érdeklődési körüknek megfelelően igyekeztek választ adni arra a kérdésre, hogy az Avas, ez a különleges geográfiai - ökológiai adottság mit jelentett a megtelepedett, s a dombhátat a különböző történeti periódusokban „használó" ember számára. A tanulmányok arról győznek meg bennünket, hogy elődeink mindenkor - természetesen különböző hatékonysággal - igyekeztek ezt a sajátos képződményt a lehető legsokoldalúbban szolgálatukba állítani. Az Avas helyet adott munkaeszközöket előállító műhelyeknek, pincéknek, barlanglakásoknak és villáknak. Szőlőművelése a filoxéráig évszázadokon keresztül a megélhetés egyik forrása volt. Az avasi gyümölcskultúra emlékeit pedig a földrajzi nevek napjainkig megőrizték. A 19. század végétől, a 20. század első felében a pihenés, szórakozás, a városi ember kikapcsolódásának fontos színtere volt az Avas. Ugyanez a mentalitás a 20. század végéhez közelítve egyre tragikusabb, megfordíthatatlan természeti, környezeti beavatkozáshoz vezetett, jóllehet ez is az itt élő ember napi érdekeit, boldogulását szolgálta. A geológus, az ős- és új-kőkor kutatói a legnagyobb, a legjelentősebb kőkori lelőhelykomplexumot fedezték itt fel, ami természetes következménye a kedvező településföldrajzi adottságoknak. E kutatókéval egyezik a botanikus, a zoológus véleménye, melyek szerint az egykor gazdag flóráról és faunáról már csak múlt időben beszélhetünk. A legnagyobb pusztulás az utóbbi két-három évtizedben történt, s ez sokszorosan meghaladja az emberi beavatkozás két évszázaddal korábbról érzékelhető káros hatását. A pusztulás egyben a zsugorodást, az Avas egykori kiterjedésének szűkülését is jelentette. A legelső, 1759-ben készült Haasel-íéle térkép még kizárólag művelés alatt álló területeket és pincéket tüntet fel ezen a talán formáját tekintve vízcsepphez is hasonlítható képződményen. A térképről is érzékelhető, hogy a domb közvetlen kapcsolatban állt a Bükk alacsony nyúlványaival, s ez egyben folyamatos kapcsolatot jelentett az élővilág utánpótlásában, „felfrissülésében". Ahogyan az őskor embere tehette, ugyanúgy tette az újkor embere (is) a hegyet alkotó kőzet tulajdonságainak és kedvező klimatikus adottságainak kihasználásában: pincerendszert és évszázadokon keresztül barlanglakásokat faragott a tufába. A Tűzköves és a Danyi-völgy között húzódó pincék - mint évszázadokkal ezelőtt, napjainkban is - négy sorban helyezkednek el. Az utóbbi fél évszázadban rendkívül jelentős a külső megjelenési formában érzékelhető változás - sajnos többnyire a pincék hátrányára. A legarchaikusabb, legszebb pincék a Kisavas és a Mélyvölgy területén maradtak meg, sokszor emeletes borházakkai.
