Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)
A lakótelep (Tóth Pál)
okok húzódnak meg, de a lakótelepi népesség legnagyobb számú csoportjára mégis a totális izoláció egy oldottabb formája a jellemző: távolabbi szomszédokat idegenként kezelni, közelebbi szomszédoknak köszönni. Találkozáskor, ha éppen nem sietünk, néhány barátságos szót váltani velük, apróbb szívességeket tenni egymásnak, de közelebbi kapcsolatra nem törekedni. A családok szociális helyzetének megváltozása, a gyerekek életkora vagy a tartós helyben lakás jelentősen befolyásolja a családokat abban a tekintetben, hogy a totális kommunikáció felé vagy a totális izoláció irányába mutató utat választják kapcsolataik alakításakor. Számos kérdést azonban mind a mai napig nem sikerült tisztázni: nem lehet tudni, hogy milyen módon és milyen intenzitással vannak az emberek kiszolgáltatva lakókörnyezetüknek, és annak, hogy milyen feltételei vannak a más környezetbe jutás, vagy más típusú emberi kapcsolatok létesítésének. Nyugtalanító kérdés azonban ezeken túlmenően is feltehető: kialakulhat-e ilyen feltételek között, mint amilyen a lakótelep, a szűkebb lakóhely ügyei iránti érdeklődés, a társadalmi felelősség, valamilyen helyi politikai tudat és aktivitás? Néhány, főként Németországban végzett összehasonlító kutatás tényei azt látszanak nyomatékosítani, hogy a nagy lakótelepeken a lakosok társadalmipolitikai aktivitása, érdeklődése jócskán mögötte marad annak, ami a hagyományos városnegyedekben tapasztalható. Csekélyebb volt az érdeklődés a politikai pártok iránt, a választásokon való részvétel alacsonyabb, a közérdekű témák ritkábbak a szomszédokkal folytatott beszélgetésekben, az átlagnál ritkábban látogatják az istentiszteleteket stb. Többek között. Mi lesz a lakótelepekkel? A modern urbanisztika legkiválóbb képviselői amellett szálltak síkra, minden ember alapvető joga, hogy megfelelő lakáshoz jusson. Az embernek joga van ahhoz, hogy elegendő helye legyen a Földön, hogy elegendő napfényhez és friss levegőhöz jusson. A városépítés „lakótelepi korszakának" soha el nem múló vívmánya az egészséges lakás eszméje. Olyan lakásokat, amelyek ennek az eszmének megfelelnek, csak a XX. században kezdtek el építeni, nem utolsósorban a lakótelepeken. Ebben a korszakban fogalmazódott meg első ízben a demokratizmus igénye a városépítésben. A modern ipari nagyváros demokratikus kritikája a lakások egyenlőtlen elosztása mellett a társadalmi rétegek egymástól való merev elkülönülése ellen irányult. Úgy véljük, ezek a törekvések is időtállóak. Annak ellenére, hogy ma már a megszokott módon lakótelepeket sehol a világon nem építenek: a volt szocialista országokban azért, mert egyáltalán nincs állami lakásépítés, Nyugaton pedig egészen más elvek szerint és módon folyik az építés. A korszak lakótelepei azonban itt vannak. Ott vannak a panelházak az Avason is. Mi van velük most? Mi lesz velük a következő években, évtizedekben? A lakótelepek, a lakótelepi társadalom már régóta nem foglalkoztatja a társadalomkutatókat. Ennek egyszerűen az az oka, hogy az elmúlt másfél évtized során megszűnt a lakótelep újdonság jellege. Megszokottá vált a korábban szokatlan beépítési mód, hiszen százezrek lakóhelyéül szolgálnak ezek a telepek, és mert egy idő után mindent meg lehet szokni. Sőt! Azok az értékek, amelyek szorosan kötődtek a lakótelepi beépítési módhoz, széles körben elfogadottá váltak. A természetközelség, a rezidenciális övezeteknek a
