Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

A lakótelep (Tóth Pál)

a nagy eredmények felmutatása leginkább ilyen lakótelepekkel, vagy teljesen új, ún. szocialista városokkal a leglátványosabb. A politika azt gondolta, hogy ezek az új városrészek és városok tanúsítják majd, hogy itt a régihez képest valami gyökeresen új született. Az Avason épített óriás lakótelepet a hatvanas években valami egészen lenyűgözőnek, újszerűnek képzelték el, és a reprezentativitás igénye a legszorosabban összekapcsolódott ezzel a városrésszel építésének egész ideje alatt. Totális kommunikáció - totális izoláció A lakótelepi lakókörnyezet viszonyainak a lakosokra gyakorolt objektív hatásait mind a mai napig átfogó módon még nem kutatták. Ez azért furcsa, mert a lakótelepi népesség kommunikációs rendszere, szociális kötelékei igen jól és könnyen kutathatók. Vizsgálatok természetesen folytak, és az alapkérdés mindig az volt: milyen hatást gyakorol a lakótelepi környezet az emberi együttélés formáira és tartalmára? A lakótelepek többek között abban különböznek a hagyományos várostól, hogy a lakással, az ún. magánszférával szemben nem áll semmi, nincs meg a magánszféra és a külső nyilvánosság terei közötti szembenállás, és a kettő közötti átmenet számos térbeli formája. Tehát nincsenek elkerített udvarok, körfolyosók, kapubejárók, átjárók, nincs utca meg járda, és az utcát szegélyező különböző rendeltetésű helyiségek és épületek sokfélesége stb. Ami van, az az épületek között szabadon terpeszkedő és felettébb bizonytalan funkciójú zöldterület és belső forgalmi utak szövevénye. Egyszóval hiányoznak, vagy csak nagyon csökevényes formában léteznek a kommunikáció nyilvános terei. A lakótelep, bárhol épült, mindig totális magánjellegével tűnik ki: töretlenül és szorosan egymásra halmozott lakások és lakótömbök - ez a lakótelep. Mégpedig függetlenül attól, hogy zöldbeágyazott toronyházak alkotják, vagy családi házakból álló szuburbiákról van szó. Mivel a lakótelep a hagyományos várossal szemben nem nyílt, tehát nincsenek kommunikációra alkalmas nyilvános terei, ezért a kommunikáció mindig a legszűkebb lakásterületre korlátozódik. Egy lakásban nyilvános érdekek - normális esetben - nem aktivizálhatók. Azaz, a lakás általában nem a közélet terepe. A lakótelepi lakók közötti kommunikáció tehát éppen azért, mert beszorul a lakásokba, csaknem kizárólag a magánszféra dolgairól, eseményeiről, helyzetéről folyik. Arról, hogy mit csinálnak a szomszédok, milyen gondjaik vannak, milyen segítséget kérnek vagy várnak el egymástól stb. Ez a körülmény az összejáró, egymással kapcsolatot kiépítő családok között azután szükségképpen a tabuk és kommunikációs korlátok fokozatos leépüléséhez vezet. Ilyenformán a lakótelepi lakosok számára ez a szituáció két utat hagy nyitva: vagy a totális kommunikáció útját választják, vagy a totális izoláltságba húzódnak vissza. A totális kommunikáció útjának követése az empirikus vizsgálatok tapasztalatai alapján egy lassú és alig meggátolható minőségi változást eredményez. Azoknak a dolgoknak a megváltozását eredményezi, amit hagyományosan magánéletnek, az élet családi vagy személyes területeinek tekintenek. Ez a terület nyilvánossá, láthatóvá válik, ha nem is minden család számára, akik körülöttünk laknak egy panelházban, hanem csak egy kiválasztott csoport számára. Azok számára, akikkel kontaktust, szomszédi vagy baráti viszonyt létesítünk. Miskolc nagy lakótelepein is folytak olyan kutatások, még a hetvenes évek utolsó éveiben, amelyek a lakótelepi családok spontán társadalmi kapcsolatainak alakulását vizs-