Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

Idegenforgalom, látvány, vendégvárás-vendégjárás az Avason (Dobrossy István)

közrefogott tömb földszintes házainak lebontásával kívánták kialakítani Miskolc „20. századi, térszerű terét", s itt kívánták felállítani a monumentális, első világháborús emlékművet. Mindössze annyit lehet tudni, hogy ennek az emlékműnek is elkészült a modellje, de további története (eddig még) ismeretlen előttünk. 1939 októberében Fekete Bertalan polgármester a tér lehető leggyorsabb parkírozására és az emlékmű mielőbbi felállítására adott utasítást. A korábban elgondolt színhely - az Avas-oldal - már csak mint rendezendő terület foglalkoztatta a tanácsnokokat. „Szükséges is, hogy Miskolcnak ez az értékes műemléke megfelelő környezetet kapjon. Ezt a célt fogja szolgálni, hogy a templom előtti Avas-oldalt rendezik, kiparkírozzák, és a körülötte lévő lebontandó ócska ház helyét is parkírozzák."

39 1941-ben elkezdődtek, 1942-ben pedig folytatódtak az avasi templom műemléki felújítását szolgáló munkálatok és kutatások. Ezzel véglegesen lekerült napirendről az a városrendezési vagy Avas-rendezési koncepció, amely főleg a drótkötélpálya megépítése érdekében még a temető felszámolását is lehetségesnek gondolta. Ami pedig az emlékművet illeti - mint tudjuk -, a második világháború eseményei miatt felállítására nem került sor. Az ennek kialakított Hősök terén 1945-ben egy galíciai orosz főhadnagy tervei szerint kapott helyet az a szovjet, fekete márvány emlékmű, amely 1976-ig - a Hősök temetőjébe kerüléséig - volt meghatározó eleme, de mint az előzőekből is kitűnt, nem névadója a térnek. Az avasi vendéglátás hagyományos színterei: pincék és borozók Az 1817-ben készült Domby-féle térkép, s annak melléklete az Avason 903-1773 közötti számokon 865 darab pincét vett nyilvántartásba. 1848-49-ben Miskolc 1438 pincéje közül több, mint 900 darabot írtak össze az avasi domboldalon. Ezeknek jelentős többsége, 1817-ben pl. 67-68%-a rendelkezett vendéglátásra, szükség esetén lakhatásra is alkalmas borházzal. A 20. század első felében nemcsak az ottlakók, hanem a városi hatóságok életét, munkáját is megkeserítette, megnehezítette a barlanglakások sokasága, amely volt idő, amikor 300 embernél többnek biztosított téli-nyári szállást, lakást. A pincék között időről időre változott a bormérések, „kurtakorcsmák", kifőzdék, vendéglátóhelyek száma. Az bizonyos, hogy akinek pincéje volt, az egyben berendezkedett vendéglátásra, poharazásra is. Az 1910-ben megjelent Miskolczi Kalauz írja, hogy „igen sok bormérés van az Avashegy pincesorai között, amelyeket csak a meleg időszakban keresnek fel. Ilyenkor a nyári késő délutánokon és estéken hangos cigányzeneszó és víg danázástól visszhangzanak az ősi Avashegy hűs, árnyas berkei. E helyeken hideg ételeken kívül esténként meleg, magyaros főztet is lehet kapni."

40 A hivatásos vendéglők száma mindig kevés volt a városban is, s persze az Avason is. Egy 1910-es összeírás szerint Miskolcon 1910-ben 113 korcsmát, 10 kávéházat, s mindössze 30 vendéglőt üzemeltettek.

41 1913-ban pedig amikor minden, a közélelmezéshez kapcsolódó vállalkozót (kifőzdét, pecsenyesütőt, bodegát) számba vettek, 120-at találtak a városban, s közülük mindössze 5 kötődött az Avashoz. Közülük legismertebb Pásztor Gábor „avasi vigadó"ja volt. A századfordulót követően, s ahogy „felkapottá" válik az Avas, úgy vonzza a helybelieket és idegeneket, s természetesen a víg délutánokról, nagy társasági estékről hírt adó újságírókat (8. kép). A miskolci napilapoknak rendszeres témája lesz az Avas, hiszen