Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)
Az Avas irodalma - irodalom az Avason (Porkoláb Tibor)
Epizódok a Móra-pince történetéből A Móra-pincének nemcsak Móricz Zsigmond a gyakori látogatója: híres külföldi literátorok és tudósok is megfordulnak a falai között. Lauri Kettunen finn professzor látogatása azért érdemel különleges figyelmet, mert Tisza tulvi - Ilona, Ilona! című művében részletesen beszámol - igaz, néhol pontatlanul - az avasi pincézés számára egzotikus élményéről, a Marjalaki-féle Móra-pince berendezéséről. A professzor miskolci vendéglátójával, Tauszig Máriával és a „borpince-tulajdonossal" együtt indul egy téli pincelátogatásra: „a vendégnek látnia kellene téli borpincét is. Téli borpincét? Nekem még a nyári is terra incognita volt. Hát felmentünk. Az igazgató úr (Marjalaki. P. T.) még beugrott egy boltba, vett cukrot, szegfűszeget, sósperecet a küszöbön levő szertartáshoz. Felmentünk a hegyre, és volt is ott egész sor borpince, azaz sűrűn egymás mellé vésett barlangok, melyeknek mindenike előtt kis építmény és előtér volt asztalokkal, padokkal. Mondják, hogy a családok nyári meleg estéken ide jönnek a pince elé üldögélni, körülbelül úgy, ahogy nálunk langyos estéken elevezgetnek szórakozásból a szigetekre. Nos, kijöttünk hát mi is a pincébe. A házigazda előbb egy kis márványtáblát mutatott, amelyre ez volt vésve: Itt üldögélt a nagy író Móra Ferenc barátaival... (A szöveg pontatlan. P. T.) Erre dicsérték az írót és a hazát. A következő áhitat úgy hatott rám, mintha valami kápolnában lettünk volna, nem pedig borpincében. Bizony, a magyar minden nemzeti emlékét, kicsit és nagyot, a legkisebbet is - nem célzok most Mórára -, naggyá teszi a nemzet szeretete. De félre az ünnepi hangulattal! Kinyitották a vasajtót, és az előszobába értünk. Ablakot nyitottak és tüzet raktak a kis vaskályhába. Aztán másik ajtó nyílt ki, és beléptünk a szentek szentélyébe. Hordó-hordó mellett, tartály-tartály mellett állt ott - harmincat számoltam meg - és hozzá hosszú sorokban teli palackok. A házigazda megvilágította a hordókat lámpával, és egyúttal leolvasta mindegyik fajtának a nevét és évszámát; pont úgy mutatta be őket, mint a falusi gazda a teheneit és ökreit. Aztán elővett egy üveglopót, amellyel a hordóból kicsalogathatja a nedűt, és megkóstoltatta velünk mindenik fajtát. Néhány üveget kivittünk az előszobába, egyiknek a tartalmát cukorral és szegfűszeggel felforralták, amíg elkészült, addig a másikat élveztük hidegen, sóspereceket rágcsálva hozzá és csevegve. A forralt bor már jókedvet teremtett, bolondokat tettem a pince vendégkönyvébe is (...)" 74 Az idézett szöveg kissé rejtélyes utolsó mondata arra utal, hogy a vendég az emlékezetes délután emlékére egy kis rigmust jegyez be a pince emlékkönyvébe. Bár ez a vendégkönyv nincs a Herman Ottó Múzeum tulajdonában, a versike megtalálható a múzeum Helytörténeti Adattárában. Az első szövegváltozat szerint: Én vagyok szegény finn legény, rám került a sor jó volt a bor, még jobb a hangulat - egy gyönyörű pillanat! (Avasi Móra-pincében 30. XII. 37.) 75
