Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

Az Avas-észak rendezésének ötven éve (1880-1930) (Zimányi Katalin)

tával ismét oly rohamosan lépett fel, hogy egyik házból a rendőrség kénytelen volt a lakót kiköltöztetni, s nehogy a felső út vízvezető csatornája is beszakadjon a mélyedésbe s ezáltal a pinczeházak is leszakadjanak, a szakadás további meggátlására, a szükséges czölöpözéseket megtétetni. ...Hogy mily veszedelmes a földcsuszamlás, kitűnik abból, hogy a múlt ősztől fogva a föld 3 ölnél többet csúszott s a mostani csuszamodás 6 hüvelyt tesz ki." Az 1880-as év fordulópont az Avas szempontjából, ti. ebben az évben kezd a sajtó fokozott figyelmet fordítani a város közepén álló - oly sok lehetőséget hordozó -, ám elhanyagoltsága miatt egyre inkább szemet szúró hegyre, különösen a városra néző, északi oldalra. Az érdeklődés magától értetődő, ha tudjuk, hogy - a már idézett a Borsod-Miskolczi Értesítő c. újság szerkesztője, tulajdonosa Rácz Ádám, maga is pincetulajdonos. Mint gyakori látogatója az Avasnak, nem tudta szó nélkül hagyni az ott látottakat. Egyre több elégedetlenkedő, figyelemfelhívó cikke jelent meg újságjában:

1 „A tavaszi meleg napok beálltával az Avashegy oldala csak úgy hemzseg a járó kelőktől, a pajzán, semmit nem kímélő gyermek seregtől, kik aztán nyaláb számra viszik haza a csemeték legszebb hajtásait porzó vesszőnek, vagy Isten tudja mi más czélra; láttunk felnőtt embereket is pusztítani, kegyetlenül csonkázni a több éven át óvott, s növekedésnek indult bokrokat"... Panaszos hangú, cselekvést sürgető írásait egyre inkább felváltják a konkrét elképzeléseket tartalmazó cikkek, melyekkel egy közpark kialakítását célozza meg:

2 „Az avasi templom környéke, az új lépcsőzetes utak és a temetőt kettéválasztó járda czélirányos helyrehozatala által kellemes séta hellyé és könnyen elérhető üdülési ponttá lett a közönség azon részére nézve is, mely betegeskedő, gyöngélkedő állapotban van. Meg is fordul most az Avason sok idegen is, kik nem győzik eléggé magasztalni városunk gyönyörűen regényes fekvését; csak egyet kell nekik is, nekünk is nélkülöznünk; nincsenek nyughelyek, pedig néhány egyszerű kőpad alkalmazása által a legszebb pontokat még érdekesebbé és kedvesebbekké tennék, hogy ott pihenve élvezhetné mindenki a táj szépségét és az üde levegő egészséget osztó hatását." A sajtó kitartó agitálása nyomán 1881-ben a város képviselő-testülete napirendre tűzte az Avas rendezésének ügyét. Sok tárgyalás és vita folyt a parkosítás ügyében, s bár pénzügyi nehézségek miatt csak elvi döntések születtek, az mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy az Avas-észak közterületnek, és nem magánterületnek tekintendő. Javaslatok, elképzelések, indítványok születtek és láttak napvilágot, miként lehetne a város legszebb közparkja, sőt üdülőhelye az Avas. A buzgalmat és lelkesedést mindenesetre megmagyarázza az a tény is, hogy a képviselő-testület legtöbb tagja egyben avasi telektulajdonos is volt. A város pénztárcájából mégsem tellett a tervek kivitelezésére. 1887-ben még mindig a tulajdonosok önzetlenségére és áldozatkészségére hagyatkozva és hivatkozva sürgetik a padok felállítását:

3 „...Az érdeklődés kezd felébredni, intelligentiánk már belátja, hogy mégis csak méltó hely az arra, hogy kissé jobban felkaroltassék. Már most inkább lehet ott látni sétálókat a társadalom előkelőbb köreiből is... felkérendők volnának a pinczetulajdonos urak, hogy szíveskedjenek a pinczéjük elé egy lócát csináltatni... Már tudomásunk szerint több pinczetulajdonos önszántából is meghozta e csekély áldozatot, vajha a többiek is követnék a jó példát." A megye és város vezetőinek körében státusszimbólummá vált avasi telek- vagy pincetulajdonosnak lenni. S ahogy a vezető hivatalnokréteg tulajdonos lett, úgy vált közüggyé az északi lejtő és az Avas-tető parkosításának gondja. Megszaporodtak a képviselő-testületben a felszólalások, érdemi javaslatok a kisajátítások ügyében is. Felhívták a város lakói-