Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

Az avasi egyház műkincsei (Fügedi Márta)

a kókusz foglalatát. A levéldíszes peremű ko r .irka, a vésett, trébelt peremfoglalat és száj három lapos öntött pánttal kapcsolódik egymáshoz. A pántok végeit is szakállas hermák díszítik. A kókuszdiót ölelő serlegvállon és szájperemen hullámvonalakra épülő vésett leveles-virágos ornamentika zárja a remekmívű ötvösmunkát. Az avasi református egyház 18. századi ötvösművei közül talán legszebb a csizmadia céh által adományozott finom mívű áldozó pohár (7. kép). Az aranyozott ezüst, vert és vésett díszítésű pohár cuppája négygerezdes, az egyes domború mezőket sodrott forrasz­tott ezüst pálcák választják el. A gerezdek mezőit kagylóból induló, apró volutákban és stilizált akantuszokban végződő szimmetrikus indapárok töltik ki. Az általuk határolt középmezőben mozgalmas, szépen modellált virágmotívumok helyezkednek el. A ne­gyedik mezőben növényi ornamensek között babérkoszorúba foglalva a csizmadia céh címerét örökítették meg, a mesterség jelképeivel, csizmával és szerszámokkal. A pohár cupparészét tartó nódusz, valamint a szár és a talp szintén mívesen megmunkált. Mind a nódusz, mind pedig a kihajtott peremű talp a cuppához hasonlóan négygerezdesre formált és kagylós, indás ornamentális mezők díszítik. A pohár felső peremén a következő bevésett szöveg olvasható: „ANNO 1750. DIE JULI. FÖCH. MES ÁCS ISTVÁN, KIS CÉH MESTER ÁGOSTON JÓZSEF URAI­MÉKNAK IDEJEKBEN AZ N. CSIZMADIA CÉH CSINÁLTATTA." A pohár tal­pán pedig a tárgy felújítására vonatkozó információ található: „UJITATOTT A N. CZ. ÁLTAL 1871-ik ÉV JANUÁR 17-én FŐ CZ. MESTER RÁTZ KÁROLY, NAGY ISTVÁN EGYHÁZFI URAK IDEJÖKBEN." 8. kép. „Czápás" fedeles kanna, 1739. Négyesi Szepessy János adománya

Next

/
Oldalképek
Tartalom