Végvári Lajos: Szalay Lajos (Miskolc, 1990)

eszmei függőség mutatható ki, különbözteti meg kommunista társaitól, barátaitól. Mindez ekkor még nem volt nyilvánvaló. Midőn 1934-ben Szalay elnyerte a legnagyobb főiskolai megbecsülést, a Székely Bertalan-díját, az akkori rektor azt tanácsolta, hagyja el a főiskolát, mert a rendőrség azt hitte, hogy egy politikai szervezkedés mögött Szalay áll. Pedig - mondta - „Világnézetem volt, nem politikai véleményem. A világnézetem nagyon hasonlított a kommunistákéhoz, mert szegénypárti voltam".

35 Kitűnő előadói készsége - aranyszájú Lajosnak h ívták - miatt sokan kommunista agitátornak hitték. „Sokat kellett kínlódnom azért is, mert a természetem eléggé marakodó volt, s a szabadságomba való legkisebb beleszólás engem pánikszerű dühbe hozott. Akár apám, akár édesanyám, akár a tanáraim ellen".

36 A művészdiploma elnyerése után 1935 nyarán rövidebb időre Párizsba utazott, az édesapjától kapott vasutas szabadjeggyel. Erről az utazásról nincs dokumentumunk, a visszaemlékező művész sem tudott különbséget tenni az első, és a második párizsi útja között. Csak annyi biztos, hogy rövidebb ideig volt és nem nyomorgóit, mint az első utazása idején. Visszatérése után a Lehel u. 14. szám alatti műteremházba költözött, ahol több vele egykorú képzőművész lakott. Az önállóság első évei nagy nélkülözésben teltek el. Erőpróba volt ez, melyre keserűen emlékezik vissza a művész. „Abban az időben, amikor felnőttem Budapest leggyönyörűbb nyomornegyedeit laktam keresztül-kasul, hát ilyesfajta élmények . . . gyakran előfordultak, ez együtt járt a ,senki földje' nyomorával. Mert ahol az én koromban a művészek laktak az,senki földje', az nem tartozott a prolin kívül senkihez sem. Angyalföldön laktam a Lehel utca 14-ben, abban az időben, ahol a nyomorúság egy bizonyos szabadságfokával élhettem, mert jogom volt hencegni, hogy jaj, de rosszul megy nekünk. Mert mindenkinek, aki ott lakott egyformán rosszul ment. Egyébként ott lakott Mikus Sándor, Bán Béla, Baksa Soós György és Boda Gábor is."

37