Végvári Lajos: Szalay Lajos (Miskolc, 1990)
Szalay tanulmányi évei alatt a budapesti Képzőművészeti Főiskola művészi arculata igen változatos volt. Lyka Károly művészettörténész és Réti István festőművész-teoretikus által megfogalmazott elveket fogadta el a tanárok többsége. A nagybányai festőiskolán kialakult plein air-stílus eredményeire hivatkoztak, de nem ismerték el az impresszionizmusnak a tárgyakat színfolttá reduláló szemléletét. A magyar hagyománynak megfelelően folytatni kívánták - ha modernebb eszközökkel is - a komponáló festészetet. Természetesen minden tanár másképp értelmezte ezt az elvet, Réti Caravaggio tanulságaira is hivatkozott, Glatz Oszkár a német plein air-festés egyes sajátosságait is beolvasztotta szemléletébe. Benkhard a nagybányai festők második gerencáiójának tárgyiasságra törekvő szemléletét képviselte. Tőlük eltérő felfogás jellemezte a kiváló pedagógusként tisztelt Rudnay Gyula művészeti tevékenységét: ő Munkácsy és a spanyol barokk mesterek tisztelére nevelte tanítványait. Az intézmény két legidősebb tanára a franciás művészet eredményeit közvetítette. Csók István (1865-1961) Manet és Nabis-ok szépségkultuszát értékelte, míg Vaszary János (1867-1939) a fauves-ok expresszivitására törekedett. Mindkét mester gyakran utazott Párizsba és növendékeiket informálták a művészet újabb törekvéseiről. Csók és Vaszary tanítványainak jelentős része nem követte a nagybányai plein air-hagyományt, a mestereik által közvetített modern kifejezési módokkal kísérleteztek, ezáltal a konzervatív rezsim kritikusainak állandó céltáblái lettek. A Csók és Vaszary osztályok növendékei nagyrészt baloldali gondolkozásúak voltak, többen kommunista agitációt is folytattak. A két jelentős magyar művészt nemcsak előrehaladott koruk, hanem pedagógiai és politikai liberalizmusuk miatt 1931-ben nyugdíjazták. Úgy tűnik, hogy Szalay nem került a különböző törekvések befolyása alá, elfogadta választott professzorának, Benkhardnak a tanításait. „Mesterem Benkhard Ágost nagyon érdekes ember volt. Művészi rangja aránylag kicsi, de különleges pedagógiai adottsággal volt megáldva, hogy a legkülönbözőbb karakterű növendékeket tudta az osztályból kibocsátani, anélkül, hogy egyéniségüket is befolyásolta volna. Elég csak felsorolni rangot elért növendékeit: Bartha László, Benedek Jenő, Csabai Kálmán, Fónyi Géza, Szabó Vladimír, Szalay Lajos, Szentiványi Lajos, hogy lássuk a szakmai fegyelem és a művészi szabadság milyen gazdag változatát tudta tanítványaiban felébreszteni." „Nagyon sok finomság van a rajzban - kezdte - de, és ezzel a de-vel megindult egy mindig hosszú korrigálás, metszetekkel, anatómiai rajzokkal magyarázta, hogy a két dimenzió könnyen lefonnyad. Látványban hogyan tudjuk megtartani a háromdimenziós élmények elevenségét. A látványhoz igazodó hűséget megkövetelte és mi ezt meg is tanultuk akár tetszett, akár nem. Csak tudást kaptunk tőle és valami sajátos módon egy ragályos betegség jellegével bíró lelkesedést a művészet megvesztegethetetlen igazsága iránt. Arra a klasszikus, szinte reneszánsz jellegű látásmódra tanított bennünket, amely a természettudományos gondolkodással párhuzamosan fejlődött, mert úgy érezte, hogy az igazi művészetnek kötelessége természettudományosan is helytálló értekezést bemutatni a formákról, vagyis arról a lyukról, amelyet egy létezés a térnek valamelyik helyén a térbe magába belefúr. Ez a szemlélet, hogy tudniillik a művészet és a tudomány mivoltunkkal kapcsolatos is". 27
