Kunt Ernő szerk.: Kép-hagyomány – Nép-hagyomány (Miskolc, 1990)

I. RÉSZTANULMÁNYOK - K. Csilléry Klára: Adalékok a paraszti képhasználathoz és képértelmezéshez Magyarországon

vom Ehepaar, vom verstorbenen Vater oder Kind konnte auch über das Bett gahängt werden.

13 Zur symmetrischen Anordnung fehlte es ihnen nicht an bürgerlichen Vorbildern, obwohl es den Familien, die alle Photos ausstellen wollten, nur schwer gelungen war, sich an eine Ordnung zu halten und manchmal waren sie zu potpourri-artigen Lösungen gezwungen. Wahrend bei den Katholiken an manchen Stellen die Photos auch unter den Heiligenbildern vorkommen durften (Abb. 6), hüteten sich wieder andere vor den durch die Himmelsbewohner eingenommenen Hauptwänden und verwiesen die Familienphotos neben das Ende der Sitzbank (Abb. 7), ja sogar neben die Tür oder den Lehmofen (Abb. 8). Für eine ähnliche Trennung haben wir Beispiele auch bei den Calvinisten: in der Nähe des Tisches waren die politischen (Abb. 9), bei der Tür die Familienbilder angebracht (Abb. 10). Am Anfang des 20. Jahrhunderts kamen die farbig bedruckten und bestickten Wandbehänge auf. Diese erhielten ihren Platz bei Familien, die die altertümlichen Wohngewohnheiten bewahrten und sie als Mahnbild werteten, selbstverständlich in der Hinterecke (Abb. II).

14 Die sich notwendigerweise ändernden, aber zur Zeit ihrer Geltung richtungsweisenden Anordnungsprinzipien der Bilder scheinen auch bei der Wandlung der Zimmerinneren hinübergerettet worden zu sein, als anstatt der Einrichtung mit Eckbänken zwei Prunkbetten in die vordere Hälfte des Zimmers gestellt wurden, bzw. als sich die Entsprechungen des bürgerlichen Schlafzimmers einbürgerten und als dann die modernen Möbel folgten. Die symmetrische Anordnung der Bilder blieb aber sozusagen bis zum heutigen Tage eine Forderung, deren Erfüllung von der öffentlichen Meinung mit kritischer Aufmerksamkeit verfolgt wird. Man spricht nämlich leicht das Urteil über die misslungenen Zusammenstellungen aus, in Mezőkövesd z. B. folgendes: „sie ist wie ein hinkendes Mädel". ADALÉKOK A PARASZTI KÉPÉRTELMEZÉSHEZ ÉS KÉPHASZNÁLATHOZ MAGYARORSZÁGON (összefoglaló) A következők a cím jelezte két témakört érintik, összegezve a bútor, a lakáskultúra és a népművészet kutatása kapcsán szerzett tapasztalataimat. A képértelmezések történeti nyomonkíséréséről le kellett mondanom; idevágó források híján ez a parasztság esetében kivihetetlen. Látva, hogy a paraszti alkotások értelmezését mennyi önkényes feltevés, megalapozatlan spekuláció terheli, inkább arra kerestem a választ, hogy maguk az alkotók és a tárgyak használói milyen jelentést tulajdonítanak egyes ábráknak. így az ácsolt ládák mértanias emberábrázolásai kapcsán próbáltam meg ennek utánajárni. Az oránsfigurákat átörökítő gömöri szlovák háziiparos falukban azonban, bár az előállítás technikája és a díszítőeljárás szinte változatlan formában élt az 1920-as évekig, a megkérdezettek nem ismerték a figurák jelentését. Az egyetlen, amit 1961-ben megtudhattam, Susanna Strukarova, egy kiétei (ma: Kyjatice, Csehszlovákia) készítőcsalád idős tagja révén, hogy feltartott kezű emberalak csakis menyasszonyi ládát díszíthetett. Az eredeti képi üzenet tehát már a készítőknél elsikkadhatott; elég volt ügyelniük, hogy ünnepi szerepű tárgyra illő ábra ne kerüljön gazdasági rendeltetésűre. A magyarázat a leendő tulajdonoson múlt. Két ilyen ácsolt láda előkerülése nyomán 1967-ben Mezőkövesden - ahol kelengyebútornak századunk elejéig vásárolták - szintén felte-