Kunt Ernő szerk.: Kép-hagyomány – Nép-hagyomány (Miskolc, 1990)

I. RÉSZTANULMÁNYOK - Tüskés Gábor-Knapp Éva: Barokk kori mirákulumos könyvek illusztrációs sorozatai

nek egyaránt hozzáférhető, viszonylag stabil ábrázolási konvenciók és szimbólumok, egy univerzális képi nyelv következetes alkalmazására, valamint ezek elhagyásának folyamatára. A vizsgált forrásanyag művészeti összetevőit alapvetően meghatározza az elbeszélő hagyomány hatása és az ábrázolások instrumentális jellege. Ezért bár a történeti stílusok lecsapódása jól nyomon követhető az anyagban, a hagyományos stílusfogalmak helyett a keletkezéstörténeti, intencionális, funkcionális és befogadástörténeti szempontokat helyeztük előtérbe. A legtöbb ábrázolás komplex képi szerkezettel rendelkezik, és sokat közülük nehéz vagy lehetetlen megérteni a hozzá tartozó szöveg nélkül. Más esetekben a képek a szövegtől függetlenül is olvashatók. Míg egy sorozaton belül nagyobb formai és stílusbeli eltérések nem figyelhetők meg, az elbeszélésszerkezet és a képszerkezet viszonya legtöbbször különbözik. A képek az írott szövegekhez viszonyítva általában nem tartalmaznak új motívumot, nem hoznak létre elbeszélésváltozatokat, s az elbeszélő motívumok párhuzamos változatai közül csak egyet rögzítenek. Ezzel szükségképpen szelektálnak és megerősítik az írott szöveg hitelességét. Ezek az ábrázolások az irodalmi hagyományhoz való szoros kapcsolódásuk révén tulajdonképpen olyan narratív szerkezetek, amelyek legfontosabb feladata a popularizálandó elbeszélő tartalmak szervezése, illusztratív megvilágítása, értelmezése és bizonyítása a hagyományos kifejezési eszközökkel. A zarándoklatoknak, ezen túlmenően a kegyelemközvetítésnek ez a vizualizált narratív teológiája teljes egészében a katekézist, a tanítást szolgálta: a képek az érzéki megjelenítés révén a különböző vallási, erkölcsi és szociális tudattartalmakat kézzelfogható valósággá, bizonyosságként megélhetővé tették és tárgyi megjelenéshez segítették. Az illusztráció sorozatokat a kitűzött célnak megfelelően csupán néhány szempontból vizsgáltuk. Nem foglalkoztunk részletesen például a képek történeti hűségével, az ikonográfia hatásával az elbeszélő hagyományra, az ábrázolások szerepével az elbeszélő szövegek és a különböző legendamotívumok elterjedésében. Kívánatos volna a részletes összehasonlítás a műfaj nemzetközi példáival, valamint a hagyományos képi elbeszélő technikák továbbélésének kutatása a modern vizuális kommunikációs eszközökben. Szükség lenne az áhítati irodalom más kiadványtípusaihoz és az egyéb elbeszélő műfajokhoz kapcsolódó grafikai anyag (pl. képkatekézis, illusztrált ponyvanyomtatvány) vizsgálatára és összevetésére ezekkel az ábrázolásokkal. A két művészeti forma közti dinamikus viszony tanulmányozása az irodalomtörténet, a művészettörténet és a néprajz számára egyaránt további felismeréseket eredményezhet. Tüskés Gábor-Knapp Éva