Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
III. A MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK, VALAMINT FELDOLGOZÁSUKKAL NYERT JAVAK A HAGYOMÁNYOS TERMÉKCSERÉBEN
Utalnom kell arra, hogy az alábbi felosztás, az anyag-, ill. terményfajtánként való közlés csupán az információk rendezésének elve, de nem tükrözi pl. a különféle élelmiszerekkel való kereskedés valódi formáját. Leszámítva ugyanis egyes, specializálódott csoportokat, akik rendszeresen egy, vagy kisszámú, rájuk jellemző portékával kereskedtek, a hagyományos árucsere folyamataiban általában sokféle anyag volt jelen egyszerre, s a közvetítők a mindenkori lehetőségek szerint kereskedtek ezekkel. Jól érzékelteti ezt Kövi (Gömör m.) fuvarosairól 1858-ban készült leírás, amely szerint: „. . . a rőcei, jolsvai stb. piacok zsúfolásig tele vannak köviekkel, behoznak: rozst, szalonnát, búzát, árpát, zabot, kukoricát . . . Az Alföldre vándorolva gabonát, szappant, sót stb. Vásárolnak, és felszállítva itt árulják; ezzel szemben levisznek öntvényt, vasat, juhtúrót, vásznat . . . pálinkát". 23 Vagyis nyilvánvaló, hogy ha a közvetlen cserébe közvetítők kapcsolódnak, akkor az egyébként lokális jelleget viselő, speciális termékek is feloldódnak egy tágabb amplitúdójú termékcsere kereteiben. Gabona A gabonakereskedelem az eltérő adottságú tájak között a kapcsolatok legszembetűnőbb formája. A kenyérnek való gabona - búza, rozs, árpa - előteremtése alapvető életszükséglet, amely az Árpád-kortól meglevő kapcsolatokat sejtet a Magyar-alföld és az északi hegyvidék népessége között. Bár a történeti forrásokban a 12-13. századtól felbukkanó, a gabonakereskedelemre utaló adatok elsősorban a városok kezében levő, a külpiacokra irányuló kivitelről szólnak, 3 bizonyosak lehetünk abban, hogy emögött belső forgalom is meghúzódott. A két nagytáj közötti kiegyenlítődés ezen mozzanatának parancsoló szükségszerűségét jelzi, hogy a török hódoltság alatt is nagymérvű gabonaforgalom zajlott az Alföld és a királyi Magyarország területe között. 4 A 18-19. századból igen sok leírás áll rendelkezésünkre, amelyek az észak felé irányuló, nagy tömegű gabonaszállításokról tudósítanak. Ennek nagyon természetes növényföldrajzi és gazdasági okai vannak. Bácskai Vera és Nagy Lajos kutatásai markánsan rajzolják meg, hogy 1828-ban a gabonatermelésnek háromféle körzete különíthető el egymástól. A szántóföldi termeivényekbői, különösen a gabonafélékből való részesedés a Magyar-alföld felől a Felvidék irányába haladva fokozatosan csökken. A századelőn a gabonafélékből (főleg búza és rozs) az Alföld szélein 4-5 q jutott egy lélekre, ezzel szemben Zsolna vidékén, Árvában, Liptóban és csaknem az egész Északkeleti-Felvidéken 0,5 q-nál is kevesebb. A Felföld délebbi részein, az Alföldre nyíló medencékben is csak az önellátásra volt elég a gabona, a Felföld zöme viszont behozatalra szorult az alapvető kenyérmagvakból is. Vagyis amíg vizsgált régiónkban csupán Pest, Nógrád és Bars egy része rendelkezik gabonafelesleggel, s Heves, Borsod, Abaúj, Zemplén, a Szepesség, Bars és Gömör egy része önellátó gabonából, addig Gömör, Abaúj és a Szepesség egy része, valamint az északi megyék mindegyike behozatalra szorult. 5 (Másutt szólok annak hatásáról, hogy a búza és a többi kultúrnövény északi termesztési hatása milyen különbségeket eredményezett a kultúra egészében.) Bár a bejáró vándormunkások járandóságaként, s az Alföldre hordott nyersanyagok és háziipari termékek fejében igen nagy tömegű gabona jutott az északi országrészbe, a gabonakereskedelem az árucsere egyik meghatározó vonulata volt. 2a Idézi: Gallo, Ján 1973. 29. jegyzet 3. Belitzky János 1932. 7. skk., Szűcs Jenő 1984. 5-33. 4. Belitzky János 1932. 30-33. 5. Bácskai Vera-Nagy Lajos 1984. 266-270.; Mendöl Tibor 1940. 58-59.
