Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)

II. TERMÉSZETES NYERSANYAGOK ÉS FELDOLGOZOTT FORMÁIK A HAGYOMÁNYOS TERMÉKCSERÉBEN

29. kép. Szomolyai kőfaragó az általa faragott kőkereszttel (Kóris Kálmán felv. 1907. HOM. Fotótára) ben.

193 Az alapanyag útvonalán igen gyakran új típusú tárgyak, eszközök, objektumok, eljárásmódok, technikák terjedtek, s a közvetítők természetesen átadói és átvevői a tárgyi és szellemi kultúra egyéb elemeinek is. A kővel való kereskedelembe nem egyformán kapcsolódtak be a kőfejtő helyek különböző vagyoni állású lakói. A tehetősebb paraszti réteg főként a mezőgazdálkodásból élt, mellette inkább csak a fuvarozásban vállalt szerepet. A kisparaszti réteg a legaktívabb,*amelyet a földje nem tart el, s amellett rákényszerül a kiegészítő tevékenységre. A legszegényebbek számára lehet az állandó tevékenység is, ahogy pl. a súrolószerként használt kőporral való kereskedés a szegény asszonyok feladata a Börzsönytől a Zempléni-hegységig.

194 Ennek megfelelően a kőmunka és -kereskedelem egyeseknek a gazdagodás lehetősége, másoknak a létminimum megteremtésének eszköze. Ugyanígy egyes vidékek számára csupán lehetőség, kihívás a mezőgazdálkodás mellett, esély a szegényeknek a föld árának előteremtéséhez, másutt viszont kényszer, s a megélhetés alapvető lehetősége. A kő speciális anyag, melynek alapvető tulajdonsága, hogy túléli az embert. A vele való kereskedés nem ismétlődik periodikusan, mint a fa, mész, vagy főleg az élelmisze193. Bakó Ferenc 1978. 66.; Bakó Ferenc 1985. 234-235. 194. Hála József mi. 112.; Viga Gyula 1986. 63.; Nagy Géza 1983. 140.