Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)

II. TERMÉSZETES NYERSANYAGOK ÉS FELDOLGOZOTT FORMÁIK A HAGYOMÁNYOS TERMÉKCSERÉBEN

A fatermék-kereskedelem néhány tanulsága Úgy vélem, hogy a fenti adatsor annak ellenére kötelez bizonyos történeti-néprajzi tanulságok megvonására, hogy a rendelkezésemre álló, jelentős adattömegből igyekeztem csupán jellemző és kifejező példákat felsorakoztatni. Túl az összegzés feladatán, ezek az adatok, amelyek a termékcsere főbb jellemzőit és irányait tükrözik, lehetőséget adnak más irányú, de témánktól nem független összefüggések felmutatására is. Érvényesnek tűnnek ezek a kézművesség, ill. a táj kiélésének mác formáira is. A problémakör egyik fő kérdését a készítő központok, a famunkák sűrűsödési pontjai jelentik. A néprajzi adatgyűjtés módszerével ezek jószerével meghatározhatatlanok, mert vannak ugyan rendszeresen visszatérő településnevek a készítőkre, ill. a faeszközök beszerzésére vonatkozóan, mellettük azonban az erdővidék számos más települése is szerepel. Ez megítélésem szerint azt sejteti, hogy az önellátás, ill. alkalmi értékesítés szintjén valójában az erdővidék minden településén jelen volt a famunka, ám a 18. század végétől a céhes ipar, a falvakban és mezővárosokban letelepedett asztalosok, bognárok, és más iparűzők - ha nem is a végzett munka színvonala és termelékenysége, hanem elsősorban az értékesítés lehetőségei, szervezettsége révén - fokozatosan átveszik a paraszti ipar szerepét. (Más oldalról közelítve természetesen az is nagyon lényeges, hogy a falusi-mezővárosi iparosok zöme soha nem szakad el egészen a mezőgazdálkodástól, életmódjában együtt van jelen a kétféle tevékenység. Erről másutt részletesen szólok.) Pontosabban a piacra termelő háziipar a korábbihoz képest kevesebb településen koncentrálódik: elsősorban azokon a területeken, ahol az erdővidék mezőgazdálkodó vidékekkel érintkezik. Bár a Felföld faipara meglehetősen szétszóródott a kiterjedt területen, a fűrésztelepek a fenyvesövezet mellé települtek (Vág és mellékfolyói, Garam, Hernád és Gölnic völgye).

96 A fa háziipari központok kikristályosodása összefüggött természetesen az egyes vidékek erdőállományában bekövetkező változásokkal is; amíg a 19. század elejére a korábbi nyersanyagbázist jelentő erdővidékek egy részén -pl. Liptó, Zólyom, Trencsén, Bars, Hont, Gömör és Szepes megyék -az irtások és feldolgozóipar rablógazdálkodása miatt többszörösére emelkedik a fa nyersanyag ára,

97 addig kiterjedt zónák vannak, ahol csak a 19. század végén, ill. századunk elején lett jelentős az erdőirtás és a fakereskedelem, a vasút kiépülése után.

98 Az értékesítési lehetőségek részben polarizálják, de át is rendezik a fa háziipar régebbi szerkezetét: a fenyvesek korábbi szerepe csökken, s a lombos erdők zónájában főleg a bükkös, de a kőris, szil, tölgy, sőt akác, éger, nyír, nyár és fűzfás vidékeken is újabb készítő központok alakulnak ki.

99 A faárukkal való kereskedelem jelentős részben kereskedők kezére kerül a 19. század második felében,

100 s a piaci szempontok érvényesülésével az egyes központok földrajzi helyzetének, értékesítési helyekhez, ill. vasúti szállításhoz való távolságának mind nagyobb jelentősége lesz. Gaul Károly utal rá, hogy pl. a Tiszolc környéki, Bakabánya és Bártfa vidéki, s egyáltalán a távolabb fekvő tájak fatermékei a századfordulóra - a szállítás drágasága miatt - teljesen kiszorultak a főváros kereskedéséből.

101 Az, hogy Magyarországon a háziipar szervezettsége, s különösen értékesítési formái és lehetőségei alacsony hatásfokúak, s pl. a Verlag-rendszer soha nem alakul ki, megítélésem szerint nem elsősorban iparszervezés kérdése. Meghatározó volt ebben az, hogy az értékesítés szempontjából leginkább szóba jöhető területeken a háziipari tevé96. Zólyomi József1983. 168.; Gaul Károly 1902. dl.; Bulla Béla-Mendöl Tibor 1947. 423. 97. Magda Pál 1819. 51. 98. Erdélyi Zoltán 1958. 381. 99. Gaul Károly 1902. 67. 100. ZólyomiJózsef 1983. 168. 101. Gaul Károly 1902. 67. so