Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
II. TERMÉSZETES NYERSANYAGOK ÉS FELDOLGOZOTT FORMÁIK A HAGYOMÁNYOS TERMÉKCSERÉBEN
A Bükk-vidék és a történeti Gömör faipara között a Barkóság sajátos összekötő kapcsot jelent, annak ellenére, hogy falvaiban - Dédes kivételével - a famunka sehol nem vált piacra termelő háziiparrá. 78 Fényes Elek szerint Gömör volt az ország legjelentősebb fakereskedő megyéje. 79 Gazdálkodásának kettőssége révén a megye északi részének szlováksága, s a déli rész magyarsága a kereskedelmi kapcsolatokban is sajátos hidat képez. Ha Bálint szerint a Csetnektől és Rozsnyótól északra húzódó erdőrengetegben épületfa volt, Murány vidékén és a Garam mentén - az urak és a lakosság is - deszka, léc, zsindely készítésére fűrészmalmokat épített. Sokan fasz eget, dongafát, gerendát, s épületfát faragtak. Ratkó környéke és a középkori Fekete-erdő falvai faeszközöket, faedényeket készítettek, s ezzel házaltak a megyén kívül is. „Híresek voltak a polonkai, pohorellai és sumjáci vásárok, ahova messze vidékről eljöttek a faáruért, de a gömöriek levitték a deszkát az alföldi városokba, ahol búzát vettek helyette." 80 Már a 18. században megfigyelhető egyes falvak szakosodása a famunkákon belül is: így Murányalja zsindelykészítő település volt. A 19. században pedig Gömör megye volt a talán legigényesebb háziipari fakészítmény, az ácsolt láda egyik előállító központja. Ezek a bútordarabok eljutottak az Alföld területére is. 81 A 19. századi gömöri fakereskedelemről kifejezően szólnak Hunfalvy János mondatai: „Nincsenek biztos adataink arról, hogy kézműileg vagy gyáripar által feldolgozott faanyag mennyi kerülhet ki a megye erdőségeiből; de látva szorgalmas tót atyánkfiait a megyei utakon naponként hosszú karavánokban faeszközökkel meg rakott szekereiken az alföldség felé vonulni, jelentékenynek állíthatjuk a mennyiséget, melyet az ekkép űzött kereskedés évenként forgalomba hozhat." 82 Érdemes tovább idézni a vármegye monográfusát, mert megállapításai a hegyvidéki népesség életmódjának egészére, s a különféle kézműves tevékenységek abban elfoglalt helyére is meggyőzően rávilágítanak. Hunfalvy szerint „. . . a fakészítményeket, úm. fakanalak, rocskák, dézsák, kádak, hordóabroncsok, kosár, guzsaly, orsókat, melyek megyénk felső erdős vidékein, név szerint Kishontnak a Balog, Ratkó és Murány völgyeinek felső részeiben nagy mennyiségben készíttetnek s megyénknek szintén egyik kiviteli czikkét képezik. . . . ezek előállítása a lakosságnak inkább mellék, mint rendes foglalkozása, a mennyiben mind ezen czikkek csak a téli hónapokban, más munka hiányában készíttetnek, s így állandó, rendes mesterségúzést nem képeznek." 83 Végül utal a faáruk forgalmának fő irányára is: „. . . számtalan kanál, guzsaly, kosár, hordó abroncs szállíttatik megyénkből a Tisza vidékére." 84 Anélkül, hogy részleteznénk Gömör faiparának belső tagozódását, munkamegosztását, 85 megítélésem szerint egyértelműen megállapítható, hogy a megye a Felföld és a Magyar-alföld kapcsolatában az egyik legfontosabb közvetítő láncszem volt, amely részben saját termékeivel, részben a felső megyék produktumainak közvetítésével meghatározó jelentőséggel bírt a nagytáji munkamegosztásban. Lényegesen kevesebb adat áll rendelkezésünkre Abaúj és Torna megyék faiparáról. Fényes Elek Tornáról azt írja 1847-ben, hogy a „vármegye fő gazdasága mindeddig erdejében állt, úgy, hogy más megyékben eladott fáért, faeszközért legtöbb pénzt ve78. Paládi-Kovács Attila 1982. 64. 79. Fényes Elek 1847. 252. 80. IIa Bálint 1976. 403. 81. IIa Bálint 1976. 404.; K. Csilléry Klára 1983. 285.; Dankó Imre 1979. 267. 57. sz. jegyzet. 82. Hunfalvy János (szerk.) 1867. 207. 83.. Hunfalvy János (szerk.) 1867. 309. 84. Hunfalvy János (szerk.) 1867. 312. 85. Dankó Imre 1979. 267.; Paládi-Kovács Attila 1966. 296.; Nagy Molnár Miklós 1985. 137.
