Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)

II. TERMÉSZETES NYERSANYAGOK ÉS FELDOLGOZOTT FORMÁIK A HAGYOMÁNYOS TERMÉKCSERÉBEN

kellett, már a valós, polgári értelemben vett piaci viszonyok kialakulását megelőzően is. Fel kell tehát vetnünk annak lehetőségét is, hogy a mindenkori adatfelvétel csak hoszszabb-rövidebb időszak állapotát rögzíti. Az észak-nógrádi falvak famunkájához viszonyítva másodlagos jelentőségűnek tűnik a Börzsöny-vidék faipara. Kemence fafaragó faluként volt ismert, Nagybörzsöny és Bernecebaráti pedig hátikas fonásáról volt híres. Trianon előtt Kemencéről a faszerszámokat az Ipoly jobb partján fekvő községekbe és Ipolyság vásáraira vitték, később Vác és Esztergom lettek az értékesítés fő színterei. Elsősorban a szűkebb környéken találtak gazdára a hátikasok is.

57 A Börzsöny-vidék legnagyobb hatású faragó „központja" azonban Diósjenő volt, ahonnan mind a házi faeszközöket és gazdasági eszközöket, mind pedig a szekéralkatrészeket messze elhordták az Alföldre. Ezenkívül a diósjenőiek Nógrád és Hont területén, valamint az Alföldön is vállaltak faragómunkát.

58 Keréktalpakat, jármot, kocsirudat, tengelyt, kerékagyat, egyéb szekéralkatrészeket, gereblyét, favillát készítettek. De faragtak evezőt, kaszanyelet, mosófát, mosószéket, teknőt, sütőlapátot, orsót, széket, guzsalytalpat, hajók és hajómalmok talpfáit (bókony), fújófejeket (kovácsoknak).

59 Gönyey Sándor jóvoltából 1937-ből Diósjenőről ismerjük a legfontosabb famunkák és áraik felsorolását:

60 járom - 2 Ft; gereblye - 50 fillér; villa - 50 fillér; kaszanyél - 50 fillér; saroglya - 2 Ft; pár szárító - 50 fillér; tiló - 2 Ft; törő vájú -1 Ft; lapocka - 20-30 fillér; mosófa - 20 fillér; guzsaly - 1 Ft. A Mátra vidékén a 19. században még számos település lakói éltek famunkából. Mátrakeresztesen favilla, ivóedények, sótartók, rokkák, szövőszékek és lócák, Gyöngyössolymoson jármok, talicskák, talpfák, vályúk, gereblyék, szerszámnyelek és zsindely készültek. Markazon hidasólakat készítettek, Kisnánán és Szuhahután szövőszékeket faragtak - az utóbbin zsindelyfaragással is foglalkoztak - a paródiák vesszőseprűt készítettek.

61 Petercsák Tivadar megállapításai szerint: „Több falura jellemző, hogy néhány család az erdőn vagy otthon eladásra faragott félkész vagy kész mezőgazdasági és háztartási eszközöket. A fát vásárolták. Tokaj-Hegyalján, Eger és Gyöngyös környékén a tavaszi hónapokban volt nagy kereslet a szőlőkarók iránt. Kádároknak, kerékgyártóknak adták el a durván kifaragott hordódongákat, keréktalpakat és küllőket. Saját szükségletre majdnem minden hegyvidéki férfi el tudta készíteni a fa mezőgazdasági eszközöket (szerszámnyelek, villák, gereblyék). Rendszeres eladásra azonban már jóval kevesebben dolgoztak, falvanként csak néhány család élt ebből foglalkozásszerűen."

62 A Mátra-vidék fatermékeinek legfontosabb felvevő piaca a Jászság volt,

63 de a mátraalji falvak népe a Galgavölgyig, ill. dél felé Szolnokig is kereskedett

64 (10-14. kép). Magas szintű faipar virágzott egykor a Bükk-vidék településein is.

65 A 18. századi urbáriumok több falu esetében utalnak a famunkák jelentőségére. Pl. TardonáxóX említik, hogy fával kereskednek, s dongát, gerendát, tűzifát, szőlőkarót készítenek, Borsodnádasd\akó\ pedig azt vallják, hogy „Dongát, Abrontsot, Gerendát Egerbe" eladni hor57. Szabó István-Szabó László 1977. 87-88. 58. Gönyey Sándor 1940. 228-229. 59. Gönyey Sándor 1940. 229-235. 60. Gönyey Sándor gyűjtése, 1937. EA. 5380. 88. 61. Fülöp Lajos 1973. 67.; Cseri Miklós 1986. 213.; Petercsák Tivadar 1984. 496-498. 62. Petercsák Tivadar 1982-83. 382. 63. Szabó László 1976. 43. 64. Petercsák Tivadar 1984. 498-499. 65. Részletesen: Viga Gyula 1986. 89-105.