Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
I. A FÖLDRAJZI, GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI FELTÉTELEK MINT AZ ÁRUCSERE MEGHATÁROZÓI
Úgy vélem, hogy a magyar néprajz mellett közgondolkodásunkban is jelen van a domb- és hegyvidéki életmód „másodlagosságának" - történetileg kialakult - elfogadása, ám ennek kibontása nem lehet jelen tanulmány feladata. A föld birtoklásának fontosságát hangsúlyozó paraszti mentalitás, s ennek a tudományban és az irodalomban való nyomon követése ugyancsak önálló tanulmány témája lehetne. Magam csupán azt kívánom hangsúlyozni, hogy az Északi-középhegység, s a vele északról érintkező zóna 78 népi kultúrájának egyik legfőbb sajátossága éppen a tradicionális mezőgazdálkodás és az egyéb tevékenységi formák között fennálló viszony - ezek kapcsolata, arányai a hagyományos műveltség táji tagolódásának egyik fő nyomjelzője. A kettő aránya, összefüggése, s a műveltség egészére gyakorolt hatása ebben a régióban minden lokális néprajzi vizsgálat alapkérdése. Ezt a tradicionális műveltséget éppen az a viszony teszi sajátossá, ami a hagyományos földművelés és állattartás, valamint a háziiparok, a kis- majd a nagyipar, a bányászat és más tevékenységi ágak között történetileg kialakult. E régió műveltsége ily módon egész, ettől teljes, s a Magyar-alfölddel, ill. a történeti Magyarország felső területeivel való évezredes szimbiózisa, gazdasági és kulturális egymásrahatása csak ebben a relációban értelmezhető. Külön tanulmány tárgyát képezhetné az is, hogy az itt élő népesség mentalitása, karaktere valójában igazodott-e egészében a „parasztság" mentalitásához, műveltségük hasonult-e ahhoz, ill. hordoz-e, mióta és miben hordoz sajátos karakterjegyeket. 79 A jelzett specializálódás - szakosodott tájak, ill. falvak esetében - sajátosan átalakította a családi munkamegosztás szerkezetét is: a vándoriparosok, vándorárusok, mezőgazdasági idénymunkások gyakran asszonyaikra, ill. családtagjaikra hagyták az otthoni földművelést. A felső-magyarországi megyékben a föld megművelésének technikája, eljárásmódjai is segítették a női munka előtérbe kerülését. 80 Mivel a néprajz a speciális tevékenységek közül igen sokat feltárt, különösen azokat, amelyek egy-egy közösség egészének vagy nagyobb csoportjának életmódját jellemzik, 81 vizsgált régiónkból is hosszan sorolhatnánk ezek fő formáit. Vizsgálataink szempontjából azonban elsősorban az a lényeges kérdés, hogy ezek a speciális tevékenységi formák milyen élettartamúak, mennyire ágyazódnak egy-egy település vagy táj hagyományos tevékenységi-életmódbeli struktúrájának szövetébe, mennyire befolyásolták a műveltség alakulását, s legfőképpen, hogy milyen szerepet kaptak a tevékenységi formák horizontális kapcsolatrendszerében, vagyis miként illeszkedtek a különböző települések és tájak gazdasági összeműködésének rendjébe. Ha az Árpád-kor foglalkozást jelölő helynevei alapján kibontható képet, vagyis a speciális tevékenységet folytató szolgálónépek elrendeződésének sajátos térszerkezetét nézzük, 82 vagy a feudális kor összeírásaira, de különösen a 18. századi urbáriumok és investigatiók lokális adataira, vagy a 19. századi helytörténeti-statisztikai irodalom információira gondolunk, akkor egyaránt szembetűnő, hogy azokban az egyes települések és tájak speciális tevékenységekkel tűnnek ki, s ezek - egy-egy történeti metszetben, de gyakran hosszabb időintervallumban is - értelemszerűen rendeződnek egymás mellé. 83 Kétségtelen, hogy a társadalmi-gazdasági térszerkezetben ezek a speciális tevékenységek, ill. specializálódott csoportok különböző hatásfokkal bírnak, a népesség kisebb-nagyobb részét érin78. Kovacevicova, Sona 1981. 87. 79. Erdei Ferenc 1941. 13. skk.; Vö. Sárkány Mihály 1984. 90-91. 80. Hőke Lajos 1886. 1447.; Petercsák Tivadar 1981. 449.; Viga Gyula 1986. 70-72.; Vágvölgyi 1857. 346.; Balassa Iván 1959. 287.; Gunda Béla 1954. 83. stb. 81. Szabó László 1982. 286. 82. Heckenast Gusztáv 1970. 7-8. 83. Néprajzi irodalmunkban Andrásfalvy Bertalan foglalkozott a legbehatóbban ezzel a problémával. Összegzőén: Andrásfalvy Bertalan 1978. 231-242.
