Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
VIII. ÖSSZEGZÉS: AZ ÁRUCSERE ÉS A MIGRÁCIÓ TÉRKAPCSOLATAI ÉS HATÁSUK A HAGYOMÁNYOS NÉPI MŰVELTSÉGRE
csos, drótos, üveges tótokon át görög és bosnyák kereskedőkre, egészen távoli példákra. A speciális tevékenységi forma, sajátos társadalmi-gazdasági szerep és az identitás közötti kapcsolat persze bonyolult, s lényegében ismeretlen a rendszer működése; egyfajta „fekete doboz", ahol ismerjük a bemenő információkat és premisszákat, látjuk és részben értjük a kijövő eredményt, de egyelőre jórészt ismeretlenek a rendszer belső működései. A kapcsolat azonban vitathatatlannak tűnik. S tény, hogy a hagyományos, jól működő ökotípusok gyors felbomlása, néha felbomlasztása, a nagy múltú táji-gazdasági-kulturális arculat uniformizálódása és uniformizálása erőteljesen hozzájárult mai problémánkhoz; - közvetve talán magyarságunk gyakran tapasztalható identitászavaraihoz is. 48 Nem független ettől a második, felvetni szándékozott problémakör sem. Távol áll tőlem annak szándéka, hogy a nemzeti karakterológia felvetéseit „leporoljam", s ismét előhozzam a néprajzi kutatások számára, ám aligha vitatható, hogy a 18-19. század népleírásai igen finom megfigyeléseket is tartalmaznak az egyes műveltségi csoportok és etnikumok együttélése, „munkamegosztása" vonatkozásában. Valójában az eltérő életmód, a gazdasági év különböző időbeosztása fogalmazódik meg Radványi Ferenc soraiban, a magyarok és a szlovákok leírása során: „A magyaroknak ez a velük született tulajdonsága, hogy mihelyt befejezik a mezei munkájukat, pihennek, az egész telet átheverészik önmagukkal teljesen elégedetten; amazok pedig (a szlovákok) éjjel-nappal azon munkálkodnak, hogy mi hasznosat és kellemeset tudnának előteremteni . . ." 49 Hasonló fogalmazódik meg Csaplovics János munkájában is, aki számára a „kis Európa" gondolat 50 a Kárpát-medence, ill. a történeti Magyarország népeinek sajátos összeműködését, harmóniáját is jelenti: „A magyar ád kenyeret, húst, bort; az orosz és oláh sót; . . .a Rácz szalonnát; A sváb Krumplival kedveskedik; az olasz Riskásával; a Tót tejjel, túróval és Konyha edényekkel; a czigány pedig a nemzeti ebédnél Muzsikát csinál. (A zsidó messziről néz, s pénzt keres.)" 51 Hasonlóan, az életmód szempontjából érdemes idézésre Bozena Nèmcova néhány gondolata (1852) a magyarok és szlovákok jegyeiről: „A magyar nép szereti a kényelmet, fél napokat is áthever a tornácon, pipál és semmire sem gondol. A szlovák mozgékony, egy percig sem bírja ki valamilyen foglalkozás nélkül. A magyar nem szeret sokat dolgozni, és csak azt csinálja szívesen, ami tetszik neki. A szlovák sokat és szívesen dolgozik, ha otthon nincs dolga, elmegy máshová dolgozni ..." „A magyar szerint nem jó elmenni hazulról, gyalog nem is megy, a szlovák bejárja a világot, hátán a nehéz teherrel." 52 Mindezekből nem kívánok messzemenő következtetést levonni. Nyomatékosan hangsúlyozom, hogy az idézetekben megfogalmazott, az egyes etnikumokra jellemzőnek vélt jegyek nem feltétlenül etnikus jegyek, s magam sem gondolom, hogy tényékként alkalmasak lennének egy-egy etnikum életmódjának, műveltségének felvázolásában. Vitathatatlan azonban, hogy az idézett szerzők, s az irodalom és politikai gondolkodás más jeles alakjai is korán felismerték a Kárpát-medencében együtt élő népek - eltérő feltételeikből eredő - törvényszerű összeműködését, s azt is, hogy bizonyos tevékenységi formák, a közép-európai összeműködés egyes elemei olykor összekapcsolódnak egy-egy népcsoport műveltségével - legalábbis a közgondolkodás, ill. a köznyelv 48. Vö. Viga Gyula 1987. 211-213.; Lásd még: Dankó Imre 1977a. 239-250. Kéziratom lezárása után jelent meg, s jutott el hozzám Paládi-Kovács Attila tanulmánya, amely a kérdéskört áttekintően tárgyalja. Vö. Paládi-Kovács Attila 1989. 37^42. 49. Radványi Ferenc 1711-1716. 23. (Kézirat) 50. Kósa László 1989. 59. 51. Csaplovics János 1822. IV. 47. 52. Bozena Nemcová 1852. 65. (Kézirat) m
