Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
VIII. ÖSSZEGZÉS: AZ ÁRUCSERE ÉS A MIGRÁCIÓ TÉRKAPCSOLATAI ÉS HATÁSUK A HAGYOMÁNYOS NÉPI MŰVELTSÉGRE
nyok, növényföldrajzi és klimatikus feltételek alig, vagy alapjaiban nem változtatható életfeltételeket biztosítottak, s ezzel megteremtve a műveltség - többé-kevésbé - eltérő formáinak lehetőségeit is. Ezek összeműködése valójában a táji-ökológiai adottságok erővonalai mentén folyt, s ha az ember szívós munkával tudta is függetleníteni magát ezek egy részétől, egészétől soha nem. S maga az összeműködés lehetősége és adottsága fel is mentette a mindenkori embert attól, hogy minden igényére, létfeltételére helyben keresse a választ. Ebben gyökerezik a táji és társadalmi munkamegosztás lehetősége is: nem kell és nem szükséges az egyes települések, tájak népének lokális autarkiára törekedniük, mert a fejlődő társadalmi kapcsolatok, különféle társadalmi intézmények és szokások kiegyenlítik az egyes tevékenységek, ily módon az eltérő adottságú tájak javait. A különféle táji adottságok kiélése, s az eltérő javak kicserélése a társadalmi munkamegosztás fejlődésével mind erősebben a gazdasági folyamatokban olvad fel, amelyek elszakítani látszanak a társadalmi termelés színterét a lokális adottságoktól. Valójában ez nem így van, s a termelés lehetőségei tájilag meghatározottak. Bár a feudalizmus idején a szűk belső piaccal rendelkező országok - így hazánk - kereskedelmében a külkereskedelem prioritása érvényesül, emögött ott áll a különböző fokon szervezett belső árucsere, amely a maga intézményrendszerével és szervezetével feltétele és elősegítő je a külső gazdasági kapcsolatoknak is. Az országos vásárok, amelyek a belső piac legfőbb központjai voltak - az árut akkumuláló funkciójuk mellett - mindenekelőtt az eltérő adottságú tájak népének találkozóhelyeit jelentették. Ily módon a főbb vonalaiban a 14—15. századra kiépült vásárhálózat a belső csere, a társadalmi és területi munkamegosztás primer térrácsát képezte. Ennek kiépülésébén, elrendeződésében azonban már több évszázados tapasztalatok összegződtek, ha úgy tetszik, ez már egy sajátos lenyomata a Kárpát-medence magyarsága és az itt élő népek gazdasági működése és együttműködése fél évezredének. Mindez a továbbiakban tovább finomodik, alakul a mindenkori feltételeknek megfelelően, ám éppen az egyes vásározóhelyek olykor jellemző „profilja", éves rendje mutatja, hogy nem csupán térben és időben, hanem funkcionálisan, a legfontosabb javakat tekintve is táji-termelési, ül. a munkamegosztásban szerzett tapasztalatok összegződnek bennük. A Magyar-alföld és az Északi-középhegység találkozásánál húzódó, ettől északra a belső medencesor nagy múltú kereskedőhelyeit felfűző, majd a Kárpátokat övező felső három vásárövezet az eltérő adottságú nagytájakat szegélyezi, s markáns életmód-stratégiákat tükröz, ül. azok kapcsolatairól tanúskodik, ezek térközeit sajátos térhálóvá formáló vásárhelyek a belső forgalom kisebb jelentőségű találkozóhelyei. 15 Mivel a külkereskedelem kérdéseivel részletesen nem foglalkozom, vissza kell utalnom a külső és belső forgalom - fentebb említett - összefüggéseire. A paraszti termékcsere ugyanis nem elzárt ettől - sem időben, sem térben. Vizsgált területünkön különösen a Lengyelország felé irányuló kereskedelem adataira kell utalni: mivel a Kárpátok egyáltalán nem zárták le a forgalmat a lengyel területek felé, jelentős árucsere zajlott. Ennek lebonyolítói ugyan elsősorban a felföldi városok (Lőcse, Késmárk, Igló stb.) kereskedőrétege, más vonatkozásban a Hegyalja borforgalmában részt vevő kereskedőréteg volt, részesedtek abban jobbágy-paraszti rétegek is. 16 A nagy, eltérő adottságú tájak közötti árucsere-forgalom sajátos tagolódására tanulmányom több fejezetében utaltam. Itt csupán röviden idézem fel azt a sajátos, hár15. Cholnoky Jenő é. n. 112-118., 164.; Mendöl Tibor 1940. 70-73.; Prinz Gyula-Teleki Pálé. n. II. 37.; Bulla Béla-Mendöl Tibor 1947. 440-441.; Bácskai Vera-Nagy Lajos 1984. 221., 317371. ; Takács Péter 1988. 105. ; Vö. Gyimesi Sándor 1975. 134. skk. ; Dankó Imre 1986.15-16. ; Paládi-Kovács Attilal984. 68. 16. Domanovszky Sándor 1979. 108.; Prinz Gyula-Teleki Pál é. n. II. 181.; Fodor Ferenc 1928. 357., Dankó Imre 1979. 270-271.; Udvari István 1988. 56-58. stb.
