Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
VI. AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI VÁNDORMUNKA TÖRTÉNETI NÉPRAJZÁHOZ
lönbség. A szüret idejét is, mint minden más mezőgazdasági munkának az idejét, a hajdúval doboltatják ki. A meghatározott napon öreg és fiatal gyalog vagy kocsin kivonul a szőlőbe, ahol kora reggeltől élénk a sürgés-forgás." 135 A váci szőlők, főleg a püspökség birtoka, még a két világháború között is jelentős mennyiségű munkát biztosított a nógrádi és Börzsöny-vidéki napszámosok számára (dejtáriak, szendehelyiek, berneceiek stb.). A fenti adatok meggyőzően jelzik azt, hogy a jelentős munkaráfordítást igénylő szőlő, különösen a történelmi borvidékeken jelentős munkásvándorlás elindítója és gyűjtőmedre volt. Ez általában nem jelentett állandó foglalkozást, mellette részt vettek a vándor munkások az aratás és más mezőgazdasági munkák feladataiban is. A némi jártasságot igénylő, aránylag elfogadható jövedelmet biztosító szőlőmunka - úgy tűnik generációkon át folyamatos kapcsolatot jelent a szőlővidékek és a környező tájak népessége között. A szőlőmunka által teremtett munkaerőigény, s a környező tájak munkaerő-feleslege azonban nem csupán kiegyenlítődik ezekben a térségekben, hanem a népi műveltség sajátos formáló színtereiről van szó, amely mind a kulturális érintkezés, mind az interetnikus kapcsolatok vonatkozásában megkülönböztetett figyelmet érdemel. Mivel a szőlőtermő területek jelentős munkaerőt szívtak fel, s kötöttek meg, talán azt is megkockáztathatjuk, hogy a történeti borvidékek filoxera következtében beállt pusztulásának szerepe lehetett a summásmunka jelentőségének növekedésében, abban, hogy a korábbinál is nagyobb tömegek kényszerültek elhagyni távoli munkavállalás miatt az északi hegyvidék régióját. Különösen az effajta munkavállalásnál nagy jelentőségük volt az ún. emberpiacoknak, ahol a munkanélküliek hosszabb-rövidebb időre kenyérkeresethez juthattak. Ezek jelentős része valóban az egyes városok piacaihoz kötődött, 136 ahol az egyén vagy kisebb-nagyobb csoport a munkaerejét bocsátotta áruba. 137 A munkaadó itt juthatott legolcsóbban munkaerőhöz, 138 de nagy jelentőséggel bírtak ezek az elszegényedett népesség számára is. Nem véletlen, hogy pl. a Bükkalja lakói a Mária Terézia-féle úrbéri összeírásokban az egyes települések előnyeként, szerencsés adottságaként említik a miskolci piac közelségét, ahol a maguk számára kétkezi munkát találhatnak. 139 Ugyanakkor ennek ellenkezőjéről panaszkodnak Nagyvisnyó (Borsod megye) lakói (1771): „Káros fogyatkozásunknak tarttyuk azt, hogy a Városokhoz távol vagyunk, az honnat pénzt kereshetnénk kézi munkával vagy egyéb képpen . . ." 140 Ám nem csupán a miskolci emberpiac, „derékpiac" volt gyűjtőhelye a munkaerő-feleslegnek, hanem olyan „központj ai" is kialakultak, mint a pesti Duna-part emberpiaca, amelyet a szlovák munkások gyülekezőhelyének tartottak, 141 vagy Vác piaca, ahol ugyancsak százával álltak a napszámra várók. 142 Itt azonban a hagyományos táji és társadalmi munkamegosztás kereteinek sajátos, lokális adottságaival is számolnunk kell (pl. a hegyaljai szőlők extraneus birtoklása). 135. Nemcová, Bozena 1852. 43^4. 136. Dankó Imre 1979. 277-278.; Kós Károly 1972. 30. 137. Katona Imre 1965. II. 388.; Dankó Imre 1985. 20-21. 138. Balassa Iván 1985. 85. 139. Viga Gyula 1986.109-110. 140. BmÁL. Acta Pol. XXII. I. 365-45. 141. Balassa Iván 1985.85. 142. Pesovár Ernő gyűjtése, 1952. Palóc Múzeum Adattára 51. 6.
