Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
VI. AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI VÁNDORMUNKA TÖRTÉNETI NÉPRAJZÁHOZ
ről számtalan példa . . . bizonyítja, hogy hatalmas erejű életszabály. Ezer meg ezer alkalommal vagyunk tanúi e tömegek lefelé özönlésének." 3 Utalnunk kell azonban arra is, hogy a mezőgazdasági munkák mellett alkalmanként más tevékenységet, olykor speciális szakértelmet is közvetít a nagyléptékű migráció: pl. olaszok dolgoznak az alpesi alagutak és a Szuezi-csatorna építésénél, görög márványfejtők Romániában és Egyiptomban, bolgár ácsok és szerbiai kőművesek vállalnak munkát Európa más-más régióiban stb. 4 Igen sokat tudunk ma már Észak-Magyarország, vagyis a történeti Felvidék és az Északi-középhegység népességének időszakos munkavandorbsarol is. Hoffmann Tamás, Sárközi Zoltán, Paládi-Kovács Attila, Rácz István, Balassa Iván és mások tanulmányai révén egyes tevékenységi formákhoz kapcsolódó vándorlás Kárpát-medencei irányai és összefüggései rajzolódtak ki, s általában tisztázottak a munkásvándorlás főbb összetevői is, 5 a lokális adatoknak pedig olyan tömege áll rendelkezésünkre, ami mármár gátolja az anyag értelmezését. Hogy mégis önálló fejezetet szánok ennek a kérdéskörnek, az két dologgal magyarázható: egyrészt a fentebb említett összegzések-feladatukból következően - elsősorban a migráció nagyléptékű irányait, trendjeit rajzolják meg, s nem lehetnek figyelemmel régiónk belső kapcsolatrendszerére, a kistájak közötti kapcsolatok arányaira és minőségére. Másrészt szükségesnek látszik a vándormunka nem mezőgazdasághoz kapcsolódó formáinak felvázolása is, mert ez gazdagítja és árnyalja a régiónk tevékenységi típusairól és a táji munkamegosztásban elfoglalt helyéről meglevő képünket. Vagyis igyekszem a vándormunka különböző típusait, irányait egyetlen közös „metszetben" bemutatni, úgy, mint a domb- és hegyvidéki régió népessége életmódjának egy lényeges elemét, a táji munkamegosztás egyik formáját, az alkalmazkodás egy sajátos típusát. Vizsgálataink során azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a migráció népéletbeli jelentősége, olykor funkciója is történetileg változó, alakuló, a módosulása szorosan összefügg a táj arculatának és kiélésének változásaival, az eltartóképesség alakulásával, vagyis az alkalmazkodási stratégiák módosulásával is. így a megrajzolt kapcsolatok, s azok irányai sajátos belső mozgás eredményei, ha úgy tetszik eredői, összegződései a különböző hatásoknak és mozgásoknak, amelyekben egyaránt vannak évszázadokon át életképes tendenciák, de vannak gyorsan felbukkanok és hamar elmúlok is. Az természetesnek tűnik, hogy a munkaerő vándorlása sajátos kiegyenlítődési folyamat, amely általában olyan vidékekről indul, ahol a helyi gazdálkodás - részben vagy egészben - kihasználatlanul hagyja a munkaerőt, s oda irányul, ahol - tartósan vagy időlegesen - lehetőség teremtődik a munkaerő számára. így a munkamigráció mozgásiránya általában - de nem kizárólagosan! - a hegyvidék-sík vidék, vagyis a hegyvidéki népesség munkaerejét cseréli el a mezőgazdálkodó zóna élelméért, gabonájáért. 6 A fő mozgásirány melletti sokszínűségre alább részletesen visszatérek, ám itt néhány más mozzanatra is utalnom kell! Mindenekelőtt jelezni kell, hogy a hegyvidék túlnépesedése csupán relatív, 7 a mezőgazdasági munkaerőben pedig - a 19-20. században feltétlenül - erőteljes túlkínálat van, 8 ami kizárja a munkaerő kiegyenlítődésének automatizmusát. Elsősorban a szomszédos nagytájak hagyományos összerendeződését kell e folyamat mögött sejtenünk, ami kistájak, települések többgenerációs kapcsolataiból, 3. Braudel, Fernand 1985. 114. 4. Rácz István 1980. 42-47. 5. Balassa Iván 1985.; Hoffmann Tamás 1963. 294-341.; Paládi-Kovács Attila 1979. 370-398.; Sárközi Zoltán 1965. II. 321-381.; Rácz István 1980.; Dávid Zoltán 1971. 632-644. 6. Rácz István 1980. 42.; ///. Barta János 1977. 87.; Foltanová, Lubica 1978. 73. skk. 7. Rácz István 1980. 20. skk.; Faragó Tamás 1977. 187. 8. Orosz István eredményeit összegzi: Rácz István 1980. 32-33.