Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
V. A SZÁLLÍTÁS A TERMÉKCSERE SZOLGÁLATÁBAN
helyek." 7 A gömöri vasfuvarosok néha 300-400 km-t tettek meg, s ha napi 40 km-t számítunk, akkor is 3-4 hetes utakra kell gondolnunk. 228 Ennek során értelemszerűen nagy fontosságuk volt a különböző álláshelyeknek. Ezek a megállóhelyek nem egyszerűen a távolsági kereskedelem pihenőhelyei voltak, hanem maguk is jelentősebb kereskedelemmel bírtak, s gyakran lerakatai, raktárai is voltak a távolsági kereskedésnek, ahol sajátos kisvárosi „üzletnegyedek" szolgálták az átmenő forgalmat. 229 A fuvarost az útra általában valamelyik családtagja kísérte el, igényes, értékes portékához (pl. gömöri kerámia) olykor utasinast fogadtak. 2311 Mindez alkalmas volt a fiatalok számára a munkába való belenevelődésre, a tapasztalatok átadására és átvételére. Csak így érthető az, hogy a termékcsere egy-egy területe, két vidék kapcsolata és kereskedelme olykor sok generáción keresztül életképes maradt, mivel az eladó és a vásárló egyaránt továbbörökítette a kapcsolat ismeretét, jellegét, tartalmát. Ennek köszönhető - s ez különösen bizonyos kézművesáruk vonatkozásában szembetűnő -, hogy azonos eszközféleségek, tárgytípusok több generáción át készülnek egy-egy helyen, és kerülnek napi használatba akár több száz kilométernyi távolságban. A fuvarosok - nagyobb mennyiségű, nem önmaguk számára értékesített anyagok szállításánál-gyakran csoportosan indulnak el. Pl. a gömöri vasfuvarosok 20-30-as konvojokban jártak, amelyet a legtapasztaltabb fuvaros vezetett. Ezeknek a meneteknek előre kijelölt helyük volt a vásártereken is. 231 Ám ha a fuvaros saját zsebre dolgozott, akkor igyekezett megelőzni társait, olykor apróbb csalások, praktikák árán is. Gunda Béla az Oroszországból hazatérő szlovák árusokról említi, hogy azok a lovat és a szekeret is eladták hazafelé menet. 232 Úgy tűnik, hogy ez korábban gyakorlat lehetett hazánkban is: ti. a fuvarozásra használt állatot is eladták a fuvarosok. A 16-17. századi losonci harmincad vámnaplók adatai szerint a máramaroSi sót fuvarozó szatmári, tiszaháti emberek alkalmanként a sószállító állatokat is eladták Losoncon, a 17. században pedig külön vámpénzt szedtek azoktól, akik a jármot vontató ökröket is eladásra vitték. 233 Amíg azonban a tutajon való szállításnál értelemszerű, hogy maga a szállítóeszköz is az árucsere tárgya - általában elsődlegesen az -, addig a fuvarosoknál az volt az általánosabb, hogy hazafelé is rakománnyal terhelték járműveiket, s a visszafuvarból is jövedelemre tettek szert. Bár a fuvarosok gyakran egész évben úton vannak, igazában nem szakadnak el az otthonuktól. Amíg pl. a különböző vándorárusok levélben tartanak kapcsolatot a családjukkal, olykor a távolból küldenek haza pénzt vagy ajándékot, 234 addig a fuvarosok nagy részét a mezőgazdálkodás éves ciklusa rendszeresen az otthonhoz köti. de a többiek is rendre hazatérnek, s egy-két napos, esetleg 1-2 hetes távollétre vállalkoznak. Életmódjuk, állataik ellátása, egész gazdasági stratégiájuk nem engedi igazán távol őket a paraszti munka rendjétől. A vízi szállítás kapcsán korábban jeleztem a hajósok, tutajosok kapcsolatait a víz menti falvak népével, a vándorárusok, vándoralakok, vándoriparosok ez irányú kapcsolatairól is másutt szólok. A fentiek talán elegendőek annak igazolására, hogy az árucsere a hagyományos kultúrában többfunkciós mozzanat, amely az anyagi javak mellett visszahatott a szellemi és a szociális kultúra különböző területeire. A portékájukkal út227. Márkus Mihály 1977. 371-372. 228. Gallo, Ján 1973. 75. 229. Dankó Imre 1979. 283. 230. Nemesik Pál 1.966. 226., 228. 231. Gallo, Ján 1973. 76-78.; Tárkánv-Szűcs Ernő 1976. 367-368. 232. Gunda Béla 1954.82. 233. Pálmány Béla 1985. 168-172.. 180. 234. Somogyi Manó 1905. 46.; Vágvölgyi 1857. 346.
