Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
IV. AZ ÁRUCSERE FORMÁI ÉS RÉSZTVEVŐI
műveltségének hagyományos alkotóeleme, vagy rövidebb távon ható megnyilvánulása. Bár kétségtelenül vannak reprezentatív adatsorok, amelyek egy-egy kistáj, olykor népcsoport tevékenységi formái között a kereskedelmet nagy múltú gazdasági formaként hitelesítik, a kiterjedt zóna nagy részéről nincsenek biztos adataink. Anélkül, hogy visszakanyarodnánk a paraszti áruforgalom - e fejezet bevezetőjében is taglalt - kérdéseihez, arra utalnunk kell, hogy a 16-17. század nagykereskedői a paraszti árutermelésnek is felvevői voltak, 126 hogy a 18. századi investigatiók eddig közölt adatsorai a paraszti népesség számottevő részének kereskedésére utalnak, 127 valamint arra, hogy a 19. század első harmadában - a vásárokon kívül is - forgalomba kerülő áruk jó részét is a termelők, ill. megbízottaik, azaz nem hivatásos kereskedők bocsátották áruba. 128 Ezt elsősorban azért kell nyomatékkal hangsúlyozni, mert a Felföld hagyományos árucseréje számos szállal, s meglehetősen bonyolultan szövődik össze a „szervezett" kereskedelem és a kereskedőréteg kialakulásának folyamatával, s ennek horizontális és vertikális metszeteiben nagyon nehéz a „népi" árucsere folyamatainak és résztvevőinek elkülönítése. Talán nem is lehetséges, mert a földesúri, majd „görög", zsidó, örmény stb. kereskedőréteg tevékenységét (bor, gabona, állat, posztó stb.) számos vonatkozásban kiszolgálta a parasztság is (fuvarosok, felhajtok, közvetítők). 129 Másrészt a jobbágy-paraszti árucsere térszerkezete számos vonatkozásban a kereskedelem általános kapcsolatrendszerét tükrözte (pl. vásár-, piac-, ill. településhálózat összefüggései). 130 Végül, de nem utolsósorban, aligha vitatható, hogy a paraszti kereskedelemben kialakuló „viszonteladó", közvetítő réteg bizonyos fokig kiszakad a paraszti árucsere keretei közül, s mintegy kitölti tevékenységével a szervezett kereskedelem hézagait. A kofák, kufárok, kupecek, hajcsárok, s egyéb közvetítő kereskedők tevékenységi köre az árucsere nagy, általános trendjeit követi, még akkor is, ha életmódjukban, mentalitásukban maguk a paraszti társadalom tagjai maradnak - igaz, sajátos megkülönböztetett státusban. 131 (Jól példázzák ezt a sajátos kereskedőréteget a különféle - gyümölcsös, tejes, tojásos, baromfis stb. - kofák, akik a városok környékén jelentős szerephez jutnak az élelmiszer-kereskedelemben. Maguk általában elszakadnak a termelőtevékenységtől, s a falvak termékfeleslegét vásárolják össze és viszik piacra. Lehetőségeiket növeli, hogy a falusi népesség egy része szállítási nehézségekkel küzd, a kofa viszont - nagyobb tételben kereskedve, bejárt, megismert kereskedelmi csatornák révén - számottevő hasznot remélhet. Státusában azonban nem válik városi polgárrá, ha fokozatosan el is szakad a paraszti társadalomtól. Tevékenysége ugyanakkor - túl a mindenkori piaci mechanizmusokon - a piaci-vásári jog által is erőteljesen behatárolt.) 132 Összegezve: az árucsere formáinak és résztvevőinek e néprajz általa vizsgált vonulata nem független a kereskedelem egészének mozgásától. Ennek korábban feudális-jogi kötöttségei voltak elsőrangú meghatározói, később a szerveződő kereskedelem, kialakuló polgári piacgazdaság törvényszerűségei. Tanulmányomban az árucsere formáinak és közvetítőinek három, megítélésem szerint reprezentáns csoportjáról írtam részletesebben. A sajátos vállalkozói formát is 126. Vass Előd 1975. 141. 127. Pl. Takács Péter-Udvari István 1989. 128. Bácskai Vera-Nagy Lajos 1984. 217. 129. Tamáska Péter 1989. 105-106.; Udvari István 1988. 48-49.; Orosz István 1960. 3-70.; Komoróczy György 1942. 65.; Komoróczy György 1944.; Hőgye István 1977. 22-28.; Dankó Imre 1976a.35-36. 130. Grafik Imre 1983. 12. 131. Dankó Imre 1976. 77.; Kiss Lajos 1981. II. 350-385.; Kós Károly 1972. 39.; Paládi-Kovács Attila 1982. 79-80.; Balassa Iván 1973-74. 145-159. stb. 132. Demény (Diczig) Alajos 1933. 107.; Vö. Hőgye István 1981. 90.; Új szempontokat vet fel: Dankó Imre 1988. 185-202.
