Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
IV. AZ ÁRUCSERE FORMÁI ÉS RÉSZTVEVŐI
struktúra, ám aligha vitatható, hogy az ökológiai feltételek és az árucsere formái között szoros összefüggés van. Mégis azt kell mondanunk, hogy a feudális termelési mód időszakában a szervezett árucsere, főleg a vásár a kereskedés fő színtere, az igények kielégítésének alapvető kihívására az ad választ elsősorban, s a csere szervezetlen formái főként a szervezett csereformák által üresen hagyott térközöket töltik ki. Mindez nem jelenti az utóbbi elhanyagolható voltát, már csak azért sem, mert az árucseréhez kapcsolódó időszakos vándorlás legjellemzőbb, s a néprajz által-elsősorban kulturális szerepe miatt - a legtöbbet vizsgált kérdésköre volt az etnográfiának. 39 Vándorok az árucsere folyamatában Munkámban önálló fejezetet szenteltem azoknak a természetes anyagoknak, ill. feldolgozásukkal nyert készítményeknek, amelyek a Felföld területéről - elsősorban vándorárusok közvetítésével - jutottak dél felé. A fával és fatermékekkel, kőzetekkel és ásványokkal, fémáruval, fazekasáruval, gyűjtögetett ásványi és növényi anyagokkal, rostanyagokkal és azok feldolgozott változataival, és még számos más portékával való kereskedés a vándorlás különböző formáit alakította ki. Dankó Imre szerint: „Az árucseréhez kötődő személyi migráció is többféle lehet: időleges, de rendszeres (vándorkereskedők, piacolók, vásározók^ házalók, vándoriparosok stb.); időleges, de esetleges, alkalomszerű és nem rendszeres („piackutató utak", vándorárusok, vándorkereskedők, házalók stb.); nem időleges, hanem állandó (azaz az eredeti lakóhely, esetleg szülőhely elhagyását jelentő). Mindhárom fajta személyi migráció lehet azután még egyéni és csoportos, illetőleg etnikailag azonos a migráció helyén lakókkal, vagy azok egy részével, vagy etnikailag különböző a migráció helyén lakóktól." 40 Tekintettel arra, hogy a vándorkereskedelemnek mind a hazai, mind a szlovák néprajzban rendkívül kiterjedt irodalma van, ezen a helyen - elsősorban terjedelmi megfontolásokból - a témakör rövid áttekintésére törekszem. Jelen munka célkitűzései miatt e kérdéskör nem mellőzhető, hiszen a Felföld kereskedésének nagy hagyományú és kiterjedt formájáról van szó, amely a kulturális elemek elterjedésében, az átadás-átvétel szempontjából is rendkívüli jelentőséggel bír. Információim zömére azonban kénytelen vagyok elsősorban csak a jegyzetapparátusban hivatkozni. (A vándorárusok témáj a - éppen kitérj edt, de meglehetősen szétszórt irodalma miatt - érdemes lenne egy átfogó, a nagyközönség számára is szóló összegzésre.) Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy a vándorkereskedelem a mai országhatárainkon belül is fellelhető árucsereforma volt évszázadokon át, s nem azonosítható csupán a Felvidék vándorárusainak tevékenységével. Elegendő itt csak az Északi-középhegység meszeseire utalnunk, akik még napjainkban is fel-felbukkannak - igaz, egyre ritkábban - a hegyvidék és az Alföld településein. De ma sem ritkák a nagyvárosok utcáin sem a vándor dinnyeárusok, alkalmi gyümölcs- és gombaárusok sem. Kétségtelen azonban, hogy ez a tevékenység néprajzi irodalmunkban elsősorban Nyitra, Trencsén, Árva, Turóc, Liptó, Szepes, Sáros, Zólyom és Gömör megyék, vagyis főként a felföldi szlovákság hagyományaival, a történeti Magyarország tradicionális árucseréjében betöltött szerepükkel kapcsolódik össze. Elsősorban azért, mert kiterjedt régiók életmódját alapvetően befolyásolta a vándorkereskedés, még akkor is, ha az soha nem csak erre a tevékenységre alapozódott. (Pl. Turóc megye 45 000 lakosa számára a 19. század első harmadában évente 2000 útlevelet adott ki a vármegyei adminisztráció a bel- és kül39. Dankó Imre 1979. 267. 40. Dankó Imre 1979. 262.; Rónaszéki TruxJenő 1911. 91-93.
