Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)

IV. AZ ÁRUCSERE FORMÁI ÉS RÉSZTVEVŐI

57. kép. Magyar vásárhelyek a 20. század első évtizedében. A jelek az évenkénti vásárok számát mutatják. (Prinz Gyula és Teleki Pál nyomán) ségeiknek megfelelően. Mégsem túlzás azt állítanunk, hogy az árucsere a középkor óta a paraszti létforma jellegzetes megnyilvánulása, állandó eleme. Mindez sokirányúan meghatározott - e vonatkozásban nyugodtan hangsúlyozhatjuk a több évszázados kontinuitást. Nyugat-Európa, valamint Közép- és Kelet-Európa gazdasági összeműködésének nagy léptékű rendjétől,

19 a régiók, nagy- és kistájak, különböző népcsoportok összeműködésén át halad lefelé a család munkamegosztásáig,

20 s a társadalmilag-történelmileg meghatározott egyén mindennapi életéig. Miközben a termékcsere történetében fellelhető azonosságokat, egybeeséseket, s a kontinuitást igyekeztem hangsúlyozni, nyilvánvalóan történetietlen lenne bizonyos társadalmi-gazdasági folyamatok elhallgatása, históriai cezúrák eliminálása. Munkám azonban - talán érthetően - nem ezekre helyezi a hangsúlyt. A kézművesipar átalakulása, a polgári kereskedelem, nem utolsósorban a jobbágy-felszabadítás alapvetően viszszahatott a tradicionális csere formáira. Talán mégsem vitatható azonban, hogy a kapitalizálódó, vagy akár a felszabadulást követő időszak paraszti termékcseréje - formáiban és közvetítőiben - őrzi a prekapitalista korszak bizonyos elemeit. Az árucsere formáinak számbavétele előtt még egy lényeges mozzanatra kell utalni, ami a tradicionális paraszti csere jellemző sajátossága. Megítélésem szerint ugyanis a paraszti árucsere számos mozzanata valójában nem gazdasági cselekvésként jelenik meg a paraszti tevékenységben és mentalitásban. A csere, a javak megszerzése éppen úgy az alkalmazkodás jellegzetes formája esetenként, mint a zsákmányolás vagy a termelőtevékenység, s alapvetően nem a gazdaság szférájában fogalmazódik meg - még a 19. Gunst Péter 1974. 20-23. 20. Faragó Tamás 1977. 131-141.