Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)

IV. AZ ÁRUCSERE FORMÁI ÉS RÉSZTVEVŐI

IV. AZ ÁRUCSERE FORMÁI ÉS RÉSZTVEVŐI Tanulmányom korábbi fejezeteiben is igyekeztem egyértelműen megfogalmazni, hogy a tradicionális műveltség azon kutatóinak véleményét osztom, akik a javak cseréjét a jobbágy-paraszti életmód elengedhetetlen, szerves részének tartják, s már a feudalizmus évszázadai népességének életmódjában is a gazdasági kapcsolatok nagy fontosságát hangsúlyozzák. Nem vitás persze, hogy a feudális termelési mód és tulajdon-, ill. birtoklásjog egésze nem kedvezett a jobbágy-paraszti kereskedelemnek, de egészében soha nem eliminálta azt. A néprajz adatai alapján valójában nem lehet megítélni a^örténeti előzményeket, mégis, a termelés ökológiai feltételeinek figyelembevételével a történetírás azon - legmarkánsabban Szabó István által képviselt

1 - vonulatát fogadom el a paraszti műveltség középkori kondíciójának megítélésében, amely szerint a 14-15. század a jobbágy-paraszti népesség számára is megnyitotta az áruforgalom lehetőségét. Nem csak azért, mert az alkalmazkodás, ill. a specializálódás nyomai az Árpád-kortól valószínűsítik a különböző adottságú tájak és népcsoportok gazdasági összeműködését,

2 s ezen különbségek kiegyenlítésének legáltalánosabb formája a kereskedelem.

3 (Megjegyzem, hogy a cserekapcsolatok olyan gazdasági egységek között is megtalálhatók, ahol a specializálódás igen alacsony színvonalú, s a gazdaságok lényegében azonos fajta termék előállításával foglalkoznak.

4

) Hanem elsősorban azért, mert a paraszti kereskedelem térszerkezete, kapcsolatrendszere valójában még a jobbágy-felszabadítást követően is számos elemében őrizte a középkori árucsere nyomait, különösen a mostoha adottságú hegyvidéken. Természetesen számos eltérés van - már csak a polgári tulajdonjog sajátossága miatt is - a középkori árucsere és a 19-20. századi paraszti kereskedelem között, ám igen sok vonatkozásban közös gyökerek éltetik azokat. Ezek egyik legfőbb összetevője, hogy a jobbágy-paraszt népességnek ki kell mozdulnia a falujából: erre késztetik őt megtermelt javai, más vonatkozásban bizonyos javak hiánya.

5 Ha a parasztság egy része - talán jelentős része - Közép- és Kelet-Európában csak lazán is kapcsolódott a piachoz, s a paraszti létforma sok vonatkozásban önellátó is maradt, mégis, a paraszti árutermelés fejlődését hitelesíti, hogy a 15. század végére a természetben lerótt úrbéri szolgáltatás sokféle pénzszolgáltatássá alakult.

6 Másutt már Utaltam Szabó István azon adataira, amelyek a 16. századi tokaji révnaplók kapcsán igazolják, hogy a középkorban nemcsak a városi polgárság, hanem a falusi jobbágyság sem élt elzárt, elszigetelt életet, hanem egy-egy vidék, település népessége szüntelen érintkezésben volt a közeli és a távolabbi tájak népével.

7 A magyar parasztság történetének talán legnagyobb kutatója másutt így fogalmaz a 14-15. századi paraszti árucseréről, ill. annak hatásáról: „Azt mondhatjuk, hogy a jobbágynép tekintélyes része állandóan úton volt. A falu zártságáról most már valóban nem lehetett szó. Á faluban többé-kevésbé országot járt, világlátott, arccal a világ felé forduló, de legalábbis szélesebb környezetben mozgó parasztságot találunk, s a falun áthullámoztak az ország problémái . . ."

8 1. Szabó István 1969. 237-240. 2. Heckenast Gusztáv 1970. 3. Birket-Smith, Kaj 1969. 152. 4. Földes László 1974. 485. 5. Szabó István 1969. 237. 6. Gunst Péter 1974. 30.; Szabó István 1969. 239. 7. Szabó István 1934. 90. 8. Szabó István 1969. 239.