Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)

III. A MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK, VALAMINT FELDOLGOZÁSUKKAL NYERT JAVAK A HAGYOMÁNYOS TERMÉKCSERÉBEN

rosi lakosok, de jobbágyfalvak is (Kálnó, Pálfalu, Miksi, Berzence, Dejtár, Garáb stb.), amelyek - nemes és jobbágy - lakosai bekapcsolódtak az állatfelhajtásba.

170 A losonci harmincad vám adatai a 17-18. században Debrecenből, Nagyváradról, Kolozsvárról, s az Alföld különböző részeiből felhajtott állatcsapatokról tanúskodnak,

171 de ezzel párhuzamosan kiterjedt tájak népessége rendezkedik be a magyar nyelvterület északi részén a járó- és vágómarha tenyésztésére (pl. Dél-Gömör és a borsodi Erdőhát,

172 Hont, Nógrád és Gömör megyében pedig egész falucsoportok specializálódnak arra, hogy az Alföldről megvásárolt fiatal tinókat felhizlalva adják el a felső vidékek felé.

173 Hangsúlyozom, nem adatolható egyértelműen, ám magam úgy vélem, hogy a 18-19. században már jól megragadható belső állatkereskedelemnek a vizsgált területen húzója, serkentője lehetett a korábbi szarvasmarhaexport is. Természetesen ebben a térségben ez szerkezetileg, üzemszervezetileg és hatásában is másként jelenik meg, mint az alföldi régió szarvasmarhaexportjának feltételeit megteremtő strukturális változás. A múlt századi statisztikai-gazdasági, valamint helytörténeti irodalom aránylag egyértelműen kijelöli az állatkereskedelem fő irányait és csomópontjait. Az állatkereskedelem zöme a más vonatkozásban is nagyjelentőségű, két vásárövezetben zajlott. Az Alföld és az Északi-középhegység zónája között jelentős állatvásárral bírt Vác, s főleg Gyöngyös, amelynek vására egyik állomáshelye volt a nyugatra hajtott szarvasmarhának is.

174 Főleg állatvásárok voltak Miskolc hetivásárai is.

175 Kisebb jelentőségűnek tűnik Eger és Mezőkövesd állatvására, nagyobb szerepet kapott a Sajó-völgyön Szentpéter és Putnok. (Ez utóbbi főleg Trianon után.) Feltűnő azonban, hogy ez a déli vásárvonal e vonatkozásban nem igazán zárt, s főleg a Tisza-völgyön valójában minden település számottevő forgalmat bonyolít le, nincs kiemelkedő állatvásár, hasonlóan a hegyaljai mezővárosokhoz, ahol - Tokaj sajátos szerepe ellenére - a táj sűrű mezőváros-hálózata egészében veszi fel a Zemplén, Bodrogköz, Taktaköz, nem utolsósorban a Tisza szabolcsi oldaláról érkező állatállományt.

176 E vonatkozásban tehát kiszélesedik a vásárövezet, s a nagy múltú központok mellett a szervezett árucsere kisebb színhelyei is fontos szerephez jutnak. Valamivel határozottabbnak tűnik a felső vásárvonal, ám hagyományos csomópontjai (Eosonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa) mellett számos, más vonatkozásban másodlagos vásáros hely is nagy forgalmat bonyolít le az állatkereskedelemben (Balassagyarmat, Jolsva, Murány, Rimaszécs, Tornaalja) vagy pl. Nagyberezna (Ung m.), melynek messze földön híres vásárait Kelet-Szlovákia, Kárpát-Ukrajna, Galícia, sőt Erdély és Bukovina területéről is látogatták.

177 Mindkét nagy vásárvonalat kiszolgálták állatkereskedelemre szakosodott népességcsoportok, de amíg az Alföld és az Északiközéphegység határán ez inkább csak néhány családot foglalkoztat egy-egy településen,

178 addig a felső vásárövezet mentén ennek erőteljesebb hatása volt. Találóan fogalmaz ezzel kapcsolatban Paládi-Kovács Attila: „E vonal mentén állatkereskedelemre és vonóállat betanítására szakosodott magyar falvak egész füzére sorakozott. Ezeknek a parasztkupec népe évszázadok óta közvetítő állatkereskedelemmel foglalkozott. Azaz a központi magyar népterületről hajtott fel tömegesen szarvasmarhát és lovat az említett vásárövezetbe, ahol a felföldi szlovákságnak és a bányavárosok német lakóinak 170. Pálmány Béla 1985. 183. 171. Pálmány Béla 1985. 168-172. 172. Paládi-Kovács Attila 1982. 42. 173. Balogh István 1965.1. 375. 174. Dankó Imre 1973-74. 395-396. 175. Dankó Imre 1972. 155. 176. Páll István 1987. 19.; Ifi. Barta János 1977. 16. 177. Márkus Mihály 1964. 468.; Márkus Mihály 1977. 375. 178. Viga Gyula 1986. 126-127..