Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
III. A MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK, VALAMINT FELDOLGOZÁSUKKAL NYERT JAVAK A HAGYOMÁNYOS TERMÉKCSERÉBEN
tó. 163 Történeti és néprajzi forrásaink azt sugallják, hogy az állattartás állandó népességmigrációt eredményez; nem csupán a tartásmódok extenzív formái, hanem - elsősorban - a jószágkereskedelem miatt. Az állatvásár akkor is célpontja a parasztembernek, ha maga nem vásárol, hanem csupán „felméri" a piaci viszonyokat, s ezzel mintegy számadást készít saját gazdasága és gazdagsága (vagy szegénysége) állásáról, helyzetéről. Természetesen a termelés nagytáji formái alapvetően befolyásolták a tradicionális gazdálkodás üzemszervezetének belső arányait, s a mostohább tulajdonságok mellett törvényszerűen került előtérbe a jószágtartás, még akkor is, ha a róla való gondoskodás folyamatosan lekötötte a család munkaerejének és anyagi bázisának számottevő részét. Mindez nem csupán a falvak mezőgazdálkodó rétegére igaz, hanem a mezőgazdálkodástól el nem szakadó iparűzőkre, s a mezővárosok népességére, akiknek lényeges szerep jutott az árutermelő állattenyésztés kialakulásában. 164 A paraszti üzem szervezeti rendje - függetlenül a piaci-gazdasági szempontoktól - önmaga is állandó változást reprodukál az állattartásban, amely valójában soha nem lehetett független az értékesítés lehetőségeitől. Megfigyelhető ez a többé-kevésbé általános sertéstartásban is, ahol a szaporulat egészének felnevelésére ritkán vállalkoznak, - ha igen, akkor éppen eladásra -, de különösen a munkaállatok esetében szembetűnő, ahol a fiatal jószág betanítása, vagy fiatal, betanított igavonó vásárlása után törvényszerűen következik ezek öregedése, fiatalítása, lecserélése - a korábbi jószág értékesítése, általában levágásra való eladása mellett. Az örök, megmásíthatatlan rend mellett a parasztember - gazdasági erejétől függően - „kísérletezik" is az állatokkal: újakat vesz és próbál ki, majd - lehetőleg haszonnal - túlad azokon, újakra cserélve. Vagyis az állatkereskedelem - a gazdasági célkitűzések mellett - sajátosan immanens következménye és velejárója a paraszti életmódnak és mentalitásnak. Az általunk vizsgált területen mindezt felgyorsítja és megtetézi az állatkereskedelem lehetősége, amely e vonatkozásban is a táji adottságokból eredő gazdasági összeműködés sajátos, nagy hagyományú formája. Gazdaságtörténeti irodalmunk egyértelműen jelzi, hogy a 16-17. századi, az Alföldről Nyugat-Európa felé irányuló nagy szarvasmarhaexportot elsősorban az alföldi gazdálkodás szerkezeti változása indukálja, 165 ám aligha gondolhatjuk, hogy a vizsgált területünk nyugati részén is átfolyó állatforgalom érintetlenül hagyta régiónk gazdasági struktúráját. A Duna-Tisza közéről, főleg a Jászságból kiinduló szarvasmarha-kereskedelem, amely a 16. században a Nyitra és a Vág menti mezővárosok felé is irányult, 166 közvetlenül is érintette Nógrád, Hont és Gömör területét, 167 alkalmanként „átfolyt" - Gyöngyös, Vác, Losonc - vásárain is. 168 Adataink részben arra figyelmeztetnek, hogy a nagy volumenű, kontinentális marhakereskedelemnek, ha csupán szekunder jelleggel is, de közvetítő láncszeme volt vizsgált területünk nyugati része - vele Nyugat-Szlovákia területe is, 169- részben pedig arra, hogy ez az állatforgalom felszívta és magával ragadta a felvidéki megyék állatfeleslegét is. Ez bizonyára megközelítőleg sem volt olyan tömegű, mint az alföldi megyéké, de az itteni népesség életmódja számára kulcsfontosságú lehetett. Miközben a 17. században a keleti országrészből (Felső-Tisza-vidék, Hajdúság, Partium), valamint Hevesből és a Jászságból szarvasmarhák ezreit hajtják át ezen a tájon, az „átmenő forgalom" mellett már Nógrád megyéből is kimutathatók mezővá163. Balogh István 1965. 359.; Vö. Prinz Gyula-Teleki Pálé. n. II. 204-214. 164. Gunst Péter 1974. 18. 165. Zimányi Vera 1985.1. 344. skk. 166. Kocsis Gyula 1986. 35. 167. Dankó Imre 197'4. 176. 168. Dankó Imre 1979. 272-273.; Nóvák László 1986. 284. 169. Kazimir, Stefan 1973. 30. skk.
