Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)

Dám László: Építészeti régiók a Kárpát-medence északkeleti térségében

ÉPÍTÉSZETI RÉGIÓK A KÁRPÁT-MEDENCE ÉSZAKKELETI TÉRSÉGÉBEN DÁM LÁSZLÓ A magyar népi építészet kutatása az elmúlt évtizedekben igen jelentős eredményeket mondhat magáénak. Mindez nemcsak a táji építészeti feldolgozások számának nagymérvű gyarapodásában mutatkozik meg, hanem az anyag feldolgozásának, interpretálásának minőségileg is új szemléletében, amely a kulturális jelenségek tér- és időbeli változásának feltárása mellett nélkülözhetetlennek tartja a folyamatok mögött meghúzódó, azokat determináló történeti-társadalmi háttér bemutatását is. Ebben a vonatkozásban számos kitűnő példát sorolhatnánk föl a Kárpát-medence északkeleti térsége magyar nyelvterületének kutatása köréből is. Elég, ha itt csak Bakó Ferenc életművére, vagy Balassa M. /vannak az észak-magyarországi lakóház történeti fejlődésére és táji tagolódásának feltárására irányuló munkáira utalunk. Napjaink kutatásának legkiemelkedőbb szintézise azonban - legalábbis az én meg ítélésem szerint - Barabás Jenő-Gilyén Nándor „ Magyar népi építészet" c. kötete, amely nemcsak összegzi az eddigi eredményeket, hanem olyan új felismerésekkel és problémák felvetésével, megfogalmazásával gyarapítja tudásunkat, amelyek a további kutatások számára iránymutatók lehetnek. Témánk szempontjából különösen fontos a fenti munka építészeti kultúránk táji típusainak kialakulását és karakterisztikus vonásait bemutató fejezete, amely tiszteletben tartva és elismerve Bátky Zsigmond rendszerét, azt tovább finomítja, s a korábbi öt helyett, hét házvidéket, házterületet állapít meg. Az alábbiakban a Barabás Jenő által „szamosiházterület''-nek nevezett régió belső táji tagolódásának és más házvidékekkel való kapcsolatának néhány kérdésével kívánok foglalkozni. Ez a hatalmas terület, amely tulajdonképpen magába foglalja az Északkelet-Kárpátokat, s azok déli peremterületeit is, etnikai és kulturális szempontból egyaránt sokszínű képet mutat, s ez kifejezésre jut az építészeti kultúra kistáji változatainak sokféleségében is. Azt, hogy „. . . a Sajó torkolatától számítva a Felső-Tiszavidéki Alföldön, Szatmárban, Szilágyban, s Bihar keleti hegyvidékén át le a Székelyföldig" talán egy önálló házvidékkel kell számolnunk, már Bátky Zsigmond felvetette, bár a Magyarság Néprajzában még a zempléni, ungi, beregi, szatmári, szi-