Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)

Balassa M. Iván: A Kárpát-medence északkeleti térsége lakóházfejlődéséről

Azoknak a háromhelyiséges lakóházaknak a kialakulására, melyek mint jellegzetes lakóépítmény-formák a 20. századot is megérték a Kárpát-medence északkeleti területein, legalább annyira nélkülözzük a közvetlen forrásokat, mint az előbbi, kethelyiseges korszakra. Délebbről, az Alföldről a régészek nem egy 15. századi objektumot a napvilágra hoztak, közülük néhány esetben a 14. századi építés sem kizárt.

60 A másik konkrét fogódzópontot a területünktől északnyugatra lévő morvaországi feltárások nyújthatják,

61 s a kettő között legfeljebb olyan bizonytalan datálású és értelmezésű leleteket produkált eddig a régészet, mint a Miskolc sötétkapui feltárás.

62 E tekintetben Habovstiak Alojz kitűnő összefoglalása sem hozott számottevő változást, lényegében ő is ezekre az összevetési lehetőségekre tud hivatkozni, lényeges újabb ismereteket csak a helembai (Chl'aba), szepesszentpáli (Pavl'any)és a Gortvakisfalud melletti (Gortva, Bizovo) feltárások eredményeztek.

63 így érthető - kissé lehangoló - véleménye: „A fejlett és késő középkori ismert falusi házak itt vázolt áttekintéséből elég jól kivehető, hogy ebből a korból tulajdonképpen - a korábbi korszakhoz viszonyítva - jóval kevesebb régészeti adat ál! a kutató rendelkezésére. Ezekről a falusi lakóházakról pzért szinte lehetetlen csupán a régészeti leletek alapján világos képet rajzolni."

64 A néprajzi adatok alapján a háromhelyiséges lakóépületnek két, formailag tulajdonképpen egyező, funkcionálisan azonban eltérő variációja vehető számításba, a szoba-pitvar-istáiló és a szoba-pitvar-kamra elrendezésű. Mindkét esetben a ház központi bejárattal bír, azaz az istállót is a pitvaron keresztül lehet megközelíteni. A szoba-pitvar-istálló elrendezésű épületeket a magyarkutatás szinte az egész területen kimutatta,

65 de nehézséget jelent az, hogy ennek a lakóház variációnak a megléte jobbára csak jelenkori gyűjtésekkel regisztrálható. A történeti források szinte soha sem emlékeznek meg arról, hogy honnan nyílt az istálló ajtaja, ezért feltételezhető, hogy a szoba-pitvar-istállóként a forrásokban megjelenő építmények egy részénél esetleg ez a használatmód lehetett. A nagy területi szóródást valószínű azzal magyarázhatjuk, hogy a pitvarból nyíló istállóajtó csak abban az időben, vagy olyan lakáshasználatnál lehetett gyakori, mikor a pitvarnak az elosztó-/közlekedő-, esetleg tárolótér funkcióján kívül más szerepe nem volt, azaz nem jelentek meg benne a különböző tüzelőberendezések, ugyanakkor nem volt akkora tárolási igény, amely egy teljes helyiséget, kamrát igényelt volna. 60. Csak a legutóbbi publikációkra utalok itt a NÓVÁK László-SELMECZI László szerk. 1989. Építészet az Alföldön l-ll. kötetből: VÁLYI Katalin 1989.; PÁLÓCZI HORVÁTH András 1989.; SELMECZI László 1989.; a korábbi eredmények összegzése BALASSA M. Iván 1989. 122. kk. 61. Összegzésüket ld. HABOVÔTIAK, Alojz 1985. 95. kk., néprajzi értékelésüket FROLEC, Vaclav 1983. 102-104., az eredeti források és a további irodalom a hivatkozott helyeken 62. KOMÁROMI József 1955. 19-21., a leletekről és értékelésükről ld. még BALASSA M. Iván 1980. 113., 143. 63. HABOVÔTIAK, Alojz 1985. 92-94. 64. HABOVÔTIAK, Alojz 1985. 94. 65. Részletesebben ld. BALASSA M. Iván 1985. 109.