Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)

Balassa M. Iván: A Kárpát-medence északkeleti térsége lakóházfejlődéséről

sága, női hálókamrájának megléte, elhelyezési formái és a pitvar hiánya, korunkhoz még viszonylag közelálló stádiumában is. Ebből következik a pa­lócház fejlődésének kettős vonala, vagyis a ház - pitvar forma és a ház­kamra forma egymással párhuzamos fejlődése. A típus életét, kialakulásának mértékét igen jelentős mértékben befolyásolja a tulajdonos családjának gaz­dasági helyzete és a családformából következően a tagok, a lakók létszáma." „Feltételezzük, hogy a palóc lakás eddig megismert elemei - a szoba, pitvar, hálókamra, éléskamra - a fejlődés legtávolabbi pontjain nem voltak valameny­nyien minden társadalmi réteg tulajdonában és ez a szituáció eleve irányt szabott a fejlődésnek." 13 Magam abból indultam ki, hogy a heterogén eredetű rendi osztály, 14 a 13. századtól fokozatosan kialakuló jobbágyság - mely fogalomkörbe nemcsak a falun, földműveléssel foglalkozók, hanem a földesúri fennhatóság alatt élő mezővárosi lakosság is beletartozott-természetesen rétegekre bomlott. Egy­ben azonban egységesek voltak, hogy a legfőbb termelési eszköz, a föld nem volt a tulajdonukban. A jobbágyság kifejezésben testet öltő társadalmi álla­pot 15 természetesen éppen a termelőeszközzel, a földdel való ellátottság szempontjából nem volt egységes, ez azonban nem jelenti azt, hogy kulturá­lis-életformabeli egységükben kételkedjünk, hiszen mindnyájan a feudális rendi társadalom nemes-jobbágy viszonylatában az utóbbi póluson helyez­kedtek el. Nyilvánvaló, hogy az egésztelkes jobbágy több szerszámot bírt mint a fél-, vagy negyedtelkes, de az is magától érthetődő, hogy ez a szerszámmal való ellátottság mértékét jelenti, esetleg anyagi minőségét, de nem azt, hogy az eltérő rétegek típusukban más szerszámokat használtak volna. Hasonló­képpen természetes, hogy a földdel különböző mértékben ellátott jobbágyok, vagy a zsellérek lakása - az a lakás/ház, mely egyszerre szolgálja lakója munkaerejének újratermelését, ugyanakkor részben a termelés színhelye is, sőt a termelés során létrehozott és a birtokukban maradt javak közvetlen, vagy közvetett tárolására is szolgált - a különböző rétegeknél más- és más mérték­ben volt ellátva bonyolult funkciójának megfelelő helyiségekkel, az építmé­nyek anyagi minőségükben is különböztek, de egyben nem, hogy ugyanannak az életformának - a jobbágyságnak - keretéül szolgáltak. Az, hogy egy kultu­rális életformabeli egység egy-egy elemét, tényezőjét az ebbe az egységbe tartozó egyén, vagy akár egész réteg önmagában, vagy önmagukban nem birtokolják, az még nem jelenti azt, hogy ez az elem, tényező nem alkotja kultúrája vagy kultúrájuk szerves részét. Egy fejlődésmodell kialakításánál az sem hagyható figyelmen kívül, hogy egy-egy új fejlődési szakasz nemcsak túlhaladja az előzőt, hanem meg is őrzi, az új mellett a régi is megmaradhat és megmarad. A lakóház fejlődésében bekövetkező továbblépés nem tünteti el az előző fejlődési szakasz építmé­nyeit, ezek nemcsak elméletileg, hanem többnyire a maguk anyagi valóságá­ban fennmaradnak. Egy-egy új fejlődési szakasz bonyolult együtthatók eredő­jeként jön létre, ott és akkor, mikor ezek ezt lehetővé teszik, esetleg ki is kényszerítik a változásokat. Ugyanakkor - konkrétan a lakóház esetében ­13. BAKÓ Ferenc 1975. 208. 14. SZABÓ István 1976. 33. 15. SZABÓ István 1976. 41.

Next

/
Oldalképek
Tartalom