Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)

Kecskés Péter: A mezővárosi lakóházak alaprajzi típusai Észak-Magyarországon

laszthatatlan - szerepet láttak el: a túlnépesedő városi szegénység lakhelyei, illetve felszaporodott árubor tárlóhelyei voltak.

33 h) Az előzőekből következik, hogy az oppidánusok nagyobb részének lakóháza egyben mezőgazdasági feldolgozó és tárolóhely, továbbá ipari tevékenység tere volt, valamint a kereskedelmi árufelhalmozás színtere is lehetett. A mezővárosi árutermelés szintjén tehát specializált szerepű tereket építettek a szőlőfeldolgozás (présház vagy borház), a bortárolás (erjesztő-, ászok-, transzportpince), a céhes vagy nem céhes ipar (műhely, előkészítő illetve anyagraktár), a belső- átmenő és külkereskedelem (raktár, pince, granárium, gabonásverem stb.) részére.

34 A történeti és funkcionális szemlélet együttes érvényesítésével látható be, hogy a lakóházzal összeépített, a belső telken lévő, továbbá - a mikrogeográfiai lehetőségeknek megfelelően - a településen belül (pincedomb, templomdomb, pincesor stb.) alakultak ki azok az osztott szerepű föld alatti gazdasági terek, amelyeket pincének nevezünk.

35 A vulkáni vagy mészkő anyagba vájt, illetve azok felhasználásával épített felszín feletti és alatti 17-19. századi kőépítkezés a leglényegesebb különbség a vizsgált terület mezővárosi és falusi építőkultúrája között.

36 A felsorolt gazdasági szerepű terek természetesen nem mindig és nem egyszerre épültek meg főként a lakóházak alatt, de azok nagymérvű variabilitással készültek. A présházakat lehetett műhelyként és raktárként is használni. A boltozott vagy vájt pincék egy részében volt gabonásverem, kút, tűzhely is, időszaki lakásként szolgálhattak („pinceház", „lakópince", „cellarium habitabile").

37 A borospincék is kaphattak időszakonként présház, raktár és műhely funkciókat. A kőépítmények ilyen változtathatósága tükröződik a mezővárosi lakosság nagymérvű fluktuációjának gazdaságtörténeti tényeiben, az építmények különböző konjunktúrákhoz köthető átalakításaiban (hozzáépítések, visszabontások) és funkciócseréiben, amiket a 18-19. századi lakóházak mikrovizsgálatai több helyen is igazoltak.

38 i) Az észak-magyarországi céhes-szőlőmonokultúrás mezővárosok „alkonya " a 19. század végén következett be. Kezdődött a szőlődézsma megváltásának pénzügyi terheivel, a hegyvidéki szőlőkultúrát tönkretevő filoxeravészszel, a céhes kisipar intézményes válságával, a közlekedési és kereskedelmi útvonalak „vasúti" átstrukturálásával, s a folyamat azzal fejeződött be, hogy az államigazgatás többségüket faluvá minősítette.

39 33. Nagybörzsöny: HÁLA József 1987. 91-92.; Gyöngyöspata: FAN 1313.; Gyöngyös: Heves megye műemlékei III. Eger: Heves megye műemlékei II. 615-627.; FAN 775.; SUGÁR István 1974.; KLEB Béla 1981.; Miskolc: Az Avas hegy környéki kőépítmények (Kőporos, Mély völgy, Patkány sor) kutatása sok tanulsággal szolgálna. Sajószentpéter- FAN 1201.; TÓTH Péter 1981.; Szikszó: FAN 2660. 34. KECSKÉS Péter 1979. és Uő: 1987. A mezővárosi építészet kutatlanságára hívja fel a figyelmet: CSERI Miklós 1988a. 529. 35. VINCZE István 1958. MNL 4. 240-243. és 270-272. ; BARABÁS Jenő-GILYÉN Nándor 1987. 53. 36. HOFFMANN Tamás 1975. 348-350.; BALASSA M. Iván 1987. 83-84. 37. A mezővárosokban úgy tűnik a 18-19. században a part- és hegyoldalakba vájt és/vagy épített pinceházakat (pl. Eger és Tokaj) és az alápincézett lakóházak lakópincéit, időszakonként lakhatóvá tett részeit (pl. Mád és Gyöngyös) meg kell különböztetnünk. 38. KECSKÉS Péter 1987. 98-104. Mádi példa: KECSKÉS Péter 1989. 14-21. 39. OROSZ István 1985. 13-14.; KLEB Béla 1981. 111.