Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)

Kovacevicova, Sona: A népi és a városi építészet közötti kapcsolatok Szlovákia múltjában

gyéren voltak benépesítve. A lakosság az adókat képviselői - a bírók - révén juttatta el az uralkodóhoz, vagy a földbirtok más tulajdonosához. A mezőgazdaságban megtörtént az áttérés a háromnyomásos gazdálkodásra, intenzívvé vált az ércbányászat, a kézműiparban pedig a fejlettebb technológiákat kezdték alkalmazni. Az új munkamegosztás, a határművelés megváltozása szinte kikényszerítette a települések új urbanisztikai arculatának kialakulását, az épületek udvarbéli, illetve a ház lakó- és munkahelyiségeinek újszerű elrendezését is. A háromhelyiséges ház biztosította a család számára az életkörülményeket, az adott település - város, község, falu - helyi közössége számára a gyülekezés helyéül és a kereskedelmi tevékenység lebonyolítására a tér, a vásártér szolgált, a kultikus ügyeket a templomban, a közigazgatási problémákat a községházán vagy a városházán bonyolították le. A határ művelését, a határban való gazdálkodást az úthálózat, a gyalogutak kiépítése, a településen belül a kommunikációt a legkülönfélébb ügyekben az utca biztosította.

5 Magyarországon a vázolt modellt IV. Béla vezette be, a történelembe pedig a magdeburgi jog elnevezés alatt vonult be, a királyi Magyarország északi vidékein pedig (a választott vagy örökös bíróval egyetemben) mint zsolnai és korponai jogot modifikálták. Ez a jog egyszerűsített formájában a soltész-falvak kialakulásában is szerepet játszott. Ez a települési-jogi rendszer azután nemcsak érvényesült hét évszázadon át, hanem a benne rejlő sokféle jelentéstartalomnak és a változtatást biztosító lehetőségeknek köszönhetően maradandó hatást gyakorolt azokra a régebbi és újabb falvakra is, amelyek utcás voltukban, de elnevezésükben is a soltész-falvak példáját követve, fokozatosan alakultak, változtak. Ez a rendszer olyan ízlésnormaalappá vált, amelyet a Mária Terézia korabeli átépítések, de még az 1945 utáni nagy rekonstrukció is tiszteletben tartott és alkalmazkodott hozzá. A királyi Magyarországról (ahol szlovákok, magyarok, csehek, osztrákok, horvátok élnek együtt), Sziléziából és Erdélyből származó adatok egyaránt arra utalnak, hogy ez a rendszer tekintet nélkül az etnikai határokra - a Közép-Európa nagy része számára alapvető fontossággal bírt. A várfallal körülkerített városok nem rendelkeztek a terjeszkedést, növekedést előmozdító tágas szabad területekkel, éppen ezért minden lehetőséget megragadtak arra, hogy valamennyi rendelkezésre álló szabad helyet a lehető leghatékonyabban kihasználják. E törekvésnek megfelelően az udvarba vezető keskeny bejárat fölé födémet húztak, kialakítva a vidékenként más-más módon kihasznált kapualjat (egyes helyeken itt különböző munkákat végeztek, pl. főztek, de a bormérés, a boreladás szintere is lehetett). A Kárpátmedence északi része sajátosságának tekinthető, hogy ez a kapualjmegoldás, a födémkészítésnek ez a konstrukciós elve a Szepességben szinte napjainkig fennmaradt, mégpedig mind a kőből, mind az égetett téglából, de még áfából épült házaknál is oszloptartókkal és székes tetővel. A pozsonyi rekonstrukciós munkálatok tanúsítják, hogy az ilyen terek kialakítására a 15-16. század folyamán került sor.

6 A Szepességben a 17. század végétől és a 18. század 5. Slovensko, Lud 1. 499. és kk.; KOVACEVICOVÁ, S. Etnografické aspekty súcasného unbanizmu vidieckych sídiel na Slovensku, Slovensky národopis, 1987. 54. és kk.; 1000 Jahre Babenberger in Österreich, id. munka, 60. és kk. 6. Az Állami Műemlékvédelmi Intézet (Státneho ústavu pamiatkovej starostlivosti v Bratislave), Pozsony, kutatásainak eredményei - KRIZANOVÁ, E. információja