Műemlékek B.-A.-Z. megyében (Miskolc, 1988)

Népi és ipari műemlékek - Balassa M. Iván

településeken tűnik föl a XIX. század második felében, s ezeknek az íves-oszlopos tornácoknak kiérlelt egyszerű formájuk van. Ugyanakkor, elsősorban a kőépítkezésű területeken az oromzat díszítését sokszor csak néhány falura jellemző díszítőstílus jellemzi. A vakolatból kialakított ornamentika egyik legjobban ismert példája Perkupa, mellyel nagyjából azonos stílusjegyek figyelhetők meg Varbócon és délebbre a Hencvölgy községeiben, Szőlősardón, Teresztenyén és a Perkupához hasonlóan még összefüggő faluképet megőrzött Égerszögön. Itt a legkorábbi díszített homlokzatú épületek az 1850-es évekből származnak. A Perkupa, Petőfi út 55. sz. ház még a népies barokk elemeit viseli, de a XIX. század végén, a XX. század elején egy sajátos népies eklektika uralkodik el a lakóházak homlokzatán. Elsősorban a volt tornai, de részben a gömöri részekre is jellemző egy koszorú-díszítésnek nevezhető megoldás. Ezeken a házakon az oromháromszög középpontjában egy leveles koszorú fogja körbe a rendszerint az 1 850-es évekkel kezdődő, a 80-as évekkel végződő datálásokat. A gyakran csak néhány szomszédos falura kiterjedő díszítésmegoldások, stílusok feltérképezése, annak ellenére, hogy Gróh István már a század elején foglalkozott velük, a mai napig sem történt meg. Ez a vidék is bővelkedik a kisebb-nagyobb patakokban, vízfolyásokban, és ez megteremtette annak lehetőségét, hogy malmokat hajtsanak velük. Még ma is állnak az egykori malomépületek Jósvafőn, de többnyire a kismalmok leállításának áldozatául estek ezek az építmények. Elsősorban a határban lévőket nem használták fel más célra, hanem átengedték az enyészetnek. Ha csak egy szűk vidéket veszünk szemügyre a XVIII. század végén készült, ún. II. József-féle térképeken, kiderül, hogy szinte minden faluban állt egy-két malom, így Színben kettő volt a Jósva patakon, Szinpetriben egy, Jósvafőn kettő, Ragályban kettő, Dövényben egy, Égerszögön kettő, Szőlősardón ugyanennyi stb. Ezek egy része már akkor is a falun kívül állt, és a néprajzi gyűjtésekből azt is tudjuk, hogy olyan berendezések is tartoztak hozzájuk, mint a kendertörő (Szin), és a deszkavágásra szolgáló gatter. Abaúj. A kistáj határa nvugaton egybeesik az egykori megyehatárral, a Cserehát közepén húzódik, majd keletebbre a Hernád-völgye, a Zempléni-hegység és az abaúj i Hegyköz tartozik hozzá. Délen a Hegyalja határolja. A falvak itt is többnyire utcásak. Gyakori, hogy a település eredetileg egyetlen utcája valamilyen patakot, vízfolyást követ, és erre merőlegesek a viszonylag keskeny, hosszú telkek, melyeket itt is hátul a csűrök zártak le. Ez a lezárás sokszor olyan határozott, hogy szinte fallal veszi körül a falu belsőségét. Abaújban általában a talpas-vázas, itt kizárólagosan sövény kitöltésű házak alkotják az építkezés legrégibb rétegét. A Zempléni-hegység és az abaúji Hegyköz falvaiban azonban még a XX. század második felét is megélte néhány keresztfejes borona lakóház, és a gazdasági építmények