Műemlékek B.-A.-Z. megyében (Miskolc, 1988)

Borsod-Abaúj-Zemplén megye története - Veres László

A XVI. századtól a terület gazdasági életében is olyan változások következtek be, amelyek végül is lehetővé tették, hogy a három megye, de különösen a Hegyalja adja az anyagi bázist az erdélyi fejedelemség politikai törekvéseihez. A döntően gabonatermesztésre épülő mezőgazdaságban a XVI. század második felétől indult meg a földesúri majorsági gazdálkodás térhódítása. Tulajdonképpen ennek köszönhető az, hogy a XVII. századra Borsodban és Zemplénben egyaránt a paraszti árutermelésben eltolódás következett be a bortermelés irányába, s a terület bekapcsolódhatott a XVI. század végétől nagy méreteket öltő borkereskedelembe, borkivitelbe. Tulajdonképpen ennek köszönhető az, hogy az iparfejlődés és a városfejlődés soha nem látott méreteketöltött. A hegyaljai területek iparosodása volt különösen szembetűnő, hiszen az országos, sőt még az erdélyi átlagot is meghaladva, egy viszonylag kis területen a népességjelentős hányada foglalkozott ipari tevékenységgel. A területen 61 működő céh létezett és az egyes hegyaljai mezővárosokban a lakosság 16-20%-a foglalkozott iparral. A XVIII. század nyitófejezetét a Rákóczi szabadságharc és az ezt követő, elnéptelenedő területek újratelepülése jelentette. A Rákóczi család birtokainak jelentős része Zemplénben, Abaújban és Borsod egy részén helyezkedett el. Természetes tehát, hogy a szabadságharc egész időszaka alatt megyénk a felkelés fő gazdasági bázisául szolgált. Részint területünkről indult el a kurucok harca és tulajdonképpen 1710— 1 711 -ben ide szorult vissza. A terület legnagyobb települése mindvégig a szabadságharc fővárosának számított. Kassa mellett azonban időlegesen Tokaj és Miskolc, de különösen Sárospatak egy-egy időszakra osztozotte szerepkörben. A Rákóczi szabadságharc nagy horderejű politikai, diplomáciai és nem utolsósorban társadalmi jelentőségű döntéseinek túlnyomó része megyéinkben született, hogy csak ezek közül a legfontosabbakat, a szerencsi, ónodi és a pataki országgyűléseket említsük. A Rákóczi szabadságharc utáni gyors sodrú migráció, az újratelepülés és a természetes népszaporulat következtében 1 787-re, amikor a II. József-kori összeírás készült, már több mint félmillió ember élt megyéinkben. Az újratelepülés lazulást hozott a jobbágyság helyzetében, hiszen elsősorban kedvezményekkel lehetett a népességet megtartani. Mindhárom megyében megnőtt a szerződéses jobbágyság száma. A majorsági gazdálkodás bilincseinek lazulásával párhuzamosan a robot helyett a pénzjáradék került előtérbe és a mezővárosok is szabadabb légkörben indulhattak fejlődésnek. A hegyaljai mezővárosok 1719-ben Sárospatak példájára alakították ki statútumaikat. Kövesd, Keresztes szerződésre lépett földesurával terheiket illetően. Miskolc tovább élvezte az 1 702-ben kivívott kedvező helyzetét és átmenetileg minden esélye megvolt a mezővárosi és a szabad királyi városi cím közötti lépcsőfok átugrására. A mezőgazdaságban bekövetkezett változások kedveztek az ipar és a kereskedelem fejlődésének is. A XVIII. század elejétől számtalan új céhet alapítottak a mezővá-